Kába Nyugat, éber magyarok

2020. május 23. 09:08

Tehát rögzítsük! A nálunk sokkal gazdagabb Olaszországban 32 ezer ember halt meg. Eddig.

2020. május 23. 09:08
Apáti Bence
Magyar Nemzet

„Hiszen Nyugaton minden kisiskolás tudja, hogy ha koronavírus üti fel a fejét az országban és öl meg 32 ezer embert, az közel sem akkora baj, mint ha az ázsiai származásúak egy kis része a rasszizmus áldozata lesz. És itt most nem olyan dolgokra kell gondolni, mint hogy esetleg olasz ultrák kínaiaknak kinéző járókelőket támadtak volna meg vagy hogy tömegével gyújtották fel a kínai éttermeket. Nem történt ilyesmi. Ma már az is rasszizmus, ha egyes olaszok olyan ocsmányságokra vetemednek, hogy időnként óvatosan kikerülik, esetleg mint valami kegyetlen náci tiszt, elfordulnak a kínai emberektől vagy ritkábban járnak kínai kifőzdékbe. Aminél, lássuk be, roppant nehéz szörnyűbb és embertelenebb dolgot elképzelni. A középkorban ragadt és emiatt a fenti sorainkat rosszallóan és fejcsóválva tudomásul vevő olvasóinknak mondom, hogy egyrészt szégyelljék magukat, másrészt vegyék szépen tudomásul, hogy a progresszió forradalmának útja rögös és áldozatokkal van kikövezve.

De egyetlen háborút sem lehet halottak nélkül megnyerni. A liberalizmus sem fog soha győzedelmeskedni, ha nem vesszük tudomásul, ha nem fogadjuk el, hogy a szent cél érdekében el kell temetnünk néhány tízezer áldozatot. Akik egyébként is csak boomerek, nyuggerek, templomba járok öregek, akik nem értik a modern idők szavát, és akik minden bizonnyal közönséges klímabűnözők. Valószínűleg nem is ők ölelgették könnyes szemekkel a szegény kínaiakat. Ők mindössze belehaltak az »Ölelj meg egy kínait!« mozgalom által kitalált liberális őrültségbe.

Tehát rögzítsük! A nálunk sokkal gazdagabb Olaszországban 32 ezer ember halt meg. Eddig. De ott van Spanyolország is, a másik európai állam, ahol a járvány szövetségesekre talált, és ahol ennek következtében 28 ezer áldozatot követelt a vírus. A szövetségesek Spanyolország esetében egy majd százezres feminista tömegtüntetés résztvevői voltak. Ki kell mondani: ők segítették a vírus terjedését. Hiszen nemcsak a rasszizmus sokkal félelmetesebb ellenség, mint a vírus, hanem az elnyomó patriarchátus is. A férfiak. A fehér férfiak.”

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 35 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nick89
2020. május 23. 10:01
igen. Háború van. Az agresszor Kína megkímélte Magyarországot, mert szüksége van egy csatlósra az Unión belül. Ezt találta meg a korrup magyar politikai osztályban, amely most büszke, mert megvédtüka zországot.
C.Dömötör
2020. május 23. 09:50
Én nemrég tudtam meg, hogy az évtized legkeményebb influenza járványa 2017-2018 telén volt. Akkor fel sem tűnt, mert nem hallottam róla. 2,5 millió halott világszerte. Most 250 000 (eddig), és hónapokig ez határozta meg az életünket. Százezrek mentek tönkre, az még nincs tisztázva, hogy hány áldozata van az óvintézkedéseknek. Nem hibáztatok senkit, az ilyen helyzetben, állandóan a spanyol nátha 50 milliós áldozatairól volt szó, nincs olyan kormány amely nem reagál a veszélyre. De. A márciusi adatok után, akkor már nyilvánvaló volt, hogy egyre kevesebb az új fertőződések száma, (most egész Európáról van szó, nem csak az itthoni helyzetről), a lazítást fokozatosan el kellett volna kezdeni. Az is megdöbbentő, hogy az emberek elfogadták a húsvét eltörlését, az idősek kizárását, a családok szétszakítását. Az egész kontinensen, azért ez tanulságos.
Drazsé
2020. május 23. 09:22
" A férfiak. A fehér férfiak." Azt hogy hetero, nem merte leírni. Vajon miért? :D
amaurote
2020. május 23. 09:19
az olaszok laza életet élnek, nem azt a merev-komcsi rettegő életet, mint a magyarok. ez az élet nyilván kockázatosabb :) leszarják ők a járványokat, úgyis meg kell halni egyszer, az öregeknek hamarabb, fiataloknak később.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!