Európa Sor(o)stalansága

2020. május 15. 07:16

A Soros által felvázolt stratégia valóban mindent megoldana, csak nem úgy, ahogy azt a spekuláns sugallja.

2020. május 15. 07:16
Bogár László
Bogár László
Magyar Hírlap

„Kertész Imre híres regényének címe igazi filozófiai telitalálat. A görögök több mint kétezer éve lételméletileg máig is helytálló módon határozták meg, hogy mi is az a sors. Azért használtak két fogalmat az idő megnevezésére, mert tudták, hogy egyszerre kétféle időben él az ember. Az egyiket kronosznak nevezték, ez mérte az időben véges egyszeri, megismételhetetlen, empirikusan átélt életet. A másik volt a kairosz, ami viszont a végtelen és egyetemes létezés, az öröklét megjelölésére szolgált.

A sors az ő értelmezésükben az a közvetítő mező, ami összeköti az életet a léttel. Sorsa csak annak lehet, aki az egyszeri életét mindig képes beilleszteni az egyetemes létezésbe, aki viszont erre képtelen, az sorstalan marad.

Két olyan esemény is történt mostanában, ami drámai módon mutathatja meg, hogy Európa képes lesz-e visszatalálni történelmi sorsának ívéhez, vagy végleg sorstalanságba hullik.

Az egyik a német alkotmánybíróság döntése, amelyben alkotmányellenesnek minősítette mindazt, amit a globális pénzhatalmat képviselő Európai Központi Bank 2015 óta művel, s ebben az ügyben illetéktelennek nyilvánította a globális fegyelmező hatalomként működő Európai Bíróságot. A másik pedig Soros György elképzelése arról, hogy az Európai Uniónak örök kötvényt kellene kibocsátania, hogy uralni tudja a kibontakozó válságot.

Érdemes eltöprengenünk azon, hogy e két kérdés miként kapcsolódik össze, s vajon milyen esélye van Európának arra, hogy ezt felismerje. Az európai integráció a kezdetektől fogva hamis lételméleti talapzaton nyugodott, de ez hosszú ideig nem tudott láthatóvá válni. Az ontológiai hamisság két bevallhatatlan alappillérre épült.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 37 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Márkus István
2020. május 15. 11:40
Ennek ellenére a komprádorszivattyúk tovább működnek a létdimenziójában látványosan megromlott szuperstrukturában
Pelso j.
2020. május 15. 10:29
Laci bácsi új barátai: J.P. Morgan, ING bank, Citigroup. Csak róluk nem mer szót ejteni. https://akk.hu/uploads/W7RxKmwX.pdf
22-es csapdája
2020. május 15. 10:08
Ez most egyes Draskovics úr, jöjjön vissza pótvizsgára jövő héten, vagy inkább legyen miniszter egy szoci kormányban. Oda elég ez is.
bunko_jobbos
2020. május 15. 09:13
Elolvastam, de ez már túlzás. Szerintem olyan következtetéseket von le, amelyek nem helytállóak, de legalábbis az biztos, hogy nem támasztja alá őket megfelelően. Valaki itt a mandin egy elég jó megfejtést adott. A vén szaros Soros már érzi, hogy nem sokáig él, oszt szeretné, hogy a fostos alapítványai sokáig mérgezzenek még. Ő venné meg ezeket a kötvényeket, hogy "örökké" támogassák az alapítványait. Meg vezessük be nyugodtan az adósrabszolgaság intézményét is. Kap valaki mondjuk 2 millió forintot, de utána egész életében köteles nekem dolgozni. De ha 4 milliót kap, akkor a leszármazottai is. :-)))) Fogadjunk, hogy kurva sokan aláírnák, amilyen hülyék az emberek. Az indexen meg jó kis cikkek születnének, hogy ez nem ördögtől való, volt már ilyen, ez korszerű stb. :-))
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!