Vezérdemokrácia német módra

E sorok írójának nem szíve csücske az AfD. Értem a jelenséget, a motivációkat, látom a pártot egykor megalapító, majd azokat követő újabb figurákat; és eközben sejtem, hogy a szomszéd országbeli Strache-botrányhoz hasonló ügyek még kieshetnek csontvázként az ófelnémet kredencekből. Az efféle pártok ügyesen tudják előbb-utóbb leszalámizni – vagy leszalámiztatni – magukat szerte Európában. Lehetnek – és lesznek is – még ilyen-olyan aknák, amikre rálép ez az alakulat.

Az AfD vezető figurái – köztük a különösen problémás türingiai vezető, Björn Höcke – tehát nem különösebben érdekelnek:

akik jobb híján rájuk szavaznak, mert várják, hogy valaki meghallja, artikulálja és végül talán meg is oldja az ő problémáikat.

Amik semmivel sem alávalóbbak, mint mondjuk egy kölni transzdzsender willkommenskulturista médiaművész életproblémái.

És mivel egyrészt a német szocdemek, másrészt a kereszténydemokraták erre egyre kevésbé voltak képesek, hát találtak maguknak egy másik pártot.

A tegnap óta Türingiában történtek kapcsán is ezek az emberek, az ő életvilágaik és a mostani fejleményekről alkotott nézeteik érdekelnek. Vajon mit gondolnak most, miután demokratikus jogaikkal élve leszavaztak egy demokratikus keretek között létező pártra, mely párt a tartományi parlament demokratikus keretei között élt demokratikus jogaival és támogatta valaki megválasztását miniszterelnöknek – és mindezek után a komplett német politikai elit gyakorlatilag meg nem történtté akarja tenni az eddigi fejleményeket, beleértve az őszi választás eredményein alapuló tartományi törvényhozást?

Mert az már szóra sem érdemes probléma nem hogy a baloldalon, de a kereszténydemokratáknál se, hogy

sőt, már a tavalyi választás előtt és után is azon ment a tanakodás mértékadó körökben, hogy mennyire, milyen mértékig fér bele a CDU-nak a Linkével való bármifajta együttműködés. 

Nem, ez már nem probléma, a világ botránya ugyanis az, hogy a tavalyi választáson 242 ezer türingiai, a szavazók 23 százaléka az AfD-re mert szavazni, ami Nagyon Nem Megfelelő Eredmény. És hiába majd' minden negyedik türingiai támogatása, az AfD lokális politikusai nem segíthetnek senkit hatalomba, még egy ártalmatlan 5 százalékos liberális párt ismeretlen figuráját sem, mert az maga a Germanogeddon, vagy egyenesen a Ragnarök... na ilyet ne is írjunk, ez már olyan áefdés germánkodás lenne.

Szóval megtörtént a Botrány. A német bal-szélbal-zöld-mainstreammédiás egységfront aktuális kijelentéseit és hangulatát talán idézni sem kell, mindenki el tudja képzelni magának. De

és évek óta most először határozott kijelentést mert tenni valamiről, hazaüzenve a távoli Dél-Afrikából: ami történt, az szerinte „megbocsáthatatlan”, és vissza kell csinálni.

Jawohl! – ugrott is a kancellári parancs után a CDU-val egyébként szövetségben nem lévő, ellenzéki, tegnap óta türingiai kormányfőt adó liberális párt, és bejelentették, hogy kezdeményezik a türingiai tartománygyűlés feloszlatását és az új választások kiírását. Jussuk csak az önfejükre történő hamuszórás, ruhatépés, sarokba való elvonulás lehet. Los, los, los!

Most elképzelem, milyen lenne annak a visszhangja, ha mondjuk egy karakteres jobboldali kancellár egy szélbalos-balos tartományi kormányalakításba avatkozna bele fentről, felszólítva a feleket az önmegsemmisítő gomb megnyomására.

Szerencsétlen Kemmerich, az egyszeri, egynapos liberális miniszterelnök még csütörtök reggel elmondhatott néhány józan, realista gondolatot a német köztévének,

de hát délutánra mind az ő hangja, mind ő maga le lett keverve. 

A német demokrácia legnagyobb dicsőségére. 

Akik most felkészülnek: Türingia dühös választópolgárai – az újabb választásra.