Visszautasítjuk a magyar doppingellenőröket ért vádakat!

2020. január 06. 09:59

A Magyar Antidopping Csoport dokumentumokkal alátámasztott adatait az ARD dokumentumfilmjében teljes egészében figyelmen kívül hagyta.

2020. január 06. 09:59
Magyar Antidopping Csoport
MTI-OS

„Közlemény az ARD Televízió oknyomozó újságírói csoportja által készített, a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) doppingellenőrzési teszt-programját vizsgáló dokumentumfilmre vonatkozóan. Az ARD (German Public TV) Televízió, 2020. január 05-én 18.45-kor, a Das Erste Televíziós Csatornán adásba került dokumentumfilmjében több utalás is történt a Magyar Antidopping Csoport (HUNADO) doppingellenőrei által végzett tevékenységre, melyre ezúton szeretnénk reagálni:

A Magyar Antidopping Csoportnak (HUNADO) a közvélemény naprakész tájékoztatása, illetve a transzparencia, az elvégzett doppingellenes feladatok átláthatósága és áttekinthetősége mindig kiemelten fontos feladatot jelentett és jelent ma is.

Az ARD Televízió oknyomozó újságírói munkáját nagyra értékeljük, és tiszteljük mindazt, amit eddig is tettek a versenysport megtisztulása érdekében. Éppen ezért a Televízió oknyomozó újságírói munkacsoportjának megkeresésére minden alkalommal rendelkezésre álltunk, és a feltett kérdésekre részletesen írásban válaszoltunk.

Azonban értetlenül és felháborodottan tapasztaltuk, hogy a 2020. január 05-én adásba került dokumentumfilmben az általunk közölt tények egyáltalán nem jelentek meg, a Magyar Antidopping Csoport dokumentumokkal alátámasztott adatait a Német Közszolgálati Televízió teljes egészében figyelmen kívül hagyta, sőt homályos, minden tényleges bizonyítékot nélkülöző, rosszindulatú célozgatások, és nem valós információk kifejezetten hamis, és elfogadhatatlan színben tüntették fel a Magyar Antidopping Csoport doppingellenőreinek munkáját.

Ami tény:
1. A Magyar Antidopping Csoport Közhasznú Nonprofit Társaság, mely a HUNADO feladat- és jogkörét ellátó független doppingellenes szervezet, és a feladatát nyílt Európai Uniós Közbeszerzési Pályázaton nyerte el. A Magyar Antidopping Csoport (HUNADO), mint független, a WADA által auditált, jelenleg is teljes megfelelőségi (fully compliant) státuszt élvező szervezet számos külföldi partnerrel - Nemzetközi Sportszövetségekkel, kiemelt sportesemények rendező szervezeteivel, illetve a Nemzetközi Mintavételi Ügynökséggel (ITA) is együttműködik doppingellenőrzések szervezése és lebonyolítása terén. Ezen mintavételek alkalmával a HUNADO kizárólag mintavételi feladatokat lát el, és független mintavételi ügynökségként (SCA) vesz részt a vizsgálatokban, tehát a mintavételekre vonatkozó megrendelést, illetve instrukciókat a vizsgálatokat elrendelő szervezettől (TA) kapja, az eredményekre vonatkozóan, pedig semmiféle visszajelzést, vagy információt nem kap, az kizárólag az Eredménykezelő Szervezetet (RMA) illeti meg. Ez pontosan így történt a HUNADO-IWF együttműködés során is. Valamennyi a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség által megrendelt doppingellenőrzés a Magyar Antidopping Csoport és a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség közötti együttműködési megállapodás keretében történt, és a mintavételek teljes dokumentációja az adatvédelmi szabályok betartása mellett a WADA Vizsgálóbizottsága számára bármikor hozzáférhető.

2. A doppingellenőrzések mindenkori WADA szabály szerinti, feddhetetlen elvégzése rendkívül fontos számunkra - éppen ezért a belső szabályzatunk értelmében minden esetleges panaszt, vagy sportolói megjegyzést, vagy akár a legkisebb szabálytalanságra is gyanút adható bejelentést szigorúan kivizsgálunk. A doppingellenőreinket folyamatosan képezzük és felelősséget vállalunk értük.
Ezúton kijelentjük, hogy nem érkezett hozzánk bejelentés arra vonatkozóan, hogy magyar doppingellenőr súlyos szabályszegést követett volna el, vagy olyan magatartást tanúsított, amely a minta tisztaságát, integritását veszélyeztette volna. Több Nyári Olimpiai Játékon is dolgoztak már a HUNADO doppingellenőrei az egyes szervezőbizottságok meghívására, és soha panasz nem érkezett a munkájukra, mindig elismerést vívtak ki maguknak és a HUNADO-nak.

3. A Nemzetközi Súlyemelő Szövetség 2015. november hónapban, Houstonban (USA) megrendezésre került Súlyemelő Világbajnokságának évében, tehát 2015-ben, a Magyar Antidopping Csoport (HUNADO) doppingellenőrei nem végeztek doppingellenőrzést Moldáviában. A magyar doppingellenőrök által végzett utolsó doppingellenőrzés egy évvel korábban, a Világbajnokságot megelőző évben, 2014. október 12-14 között, Chisinau-ban történt. A mintavételekre vonatkozó teljes körű dokumentáció, benne a mintavétel során tapasztalt körülményekre vonatkozó doppingellenőri jelentés, a WADA Vizsgálóbizottsága számára bármikor hozzáférhető.

4. Tévedés, hogy a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség 2015-ben Houstonban (USA) megrendezett Súlyemelő Világbajnokságán a Magyar Antidopping Csoport (HUNADO) nem vett részt, mivel a doppingellenőrzések közös munka keretében, az Amerikai Nemzeti Doppingellenes Szervezettel (USADA) való együttműködésben történtek. Ennek megfelelően a Houston-i Világbajnokság számos pozitív esetet feltáró doppingellenőrzésében a magyar doppingellenőrök tevékenyen részt vettek. Az USADA - HUNADO közötti együttműködés megismétlődött 2017-ben is, a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) Anaheim-ben (USA) megrendezésre került Súlyemelő Világbajnokságán is.

Végezetül szeretnénk kijelenteni, hogy a Magyar Antidopping Csoport (HUNADO) doppingellenőrei felsőfokú végzettséggel rendelkező, az egészségügy különböző területein tevékenykedő, megbecsült, feddhetetlen szakemberek. Minden, a munkájukat érintő hamis, hazug, minden alapot és bizonyítékot nélkülöző hivatkozást és célozgatást határozottan visszautasítunk!  A Magyar Antidopping Csoport (HUNADO) megbecsüléséért, és a doppingellenőreink kétségbevonhatatlan tisztességéért minden erőnkkel küzdeni fogunk, ha szükséges akár jogi úton is!”

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
afium
2020. január 06. 23:15
A lényeget, ha jól látom, ne cáfolja a MACS. Vagyis, hogy szisztematikusan kihagytak versenyeket és felkészülési időket a vizsgálatból. A MACS közleménye csak azt állítja, hogy ebben nem ők döntöttek, hanem - az Aján Tamás vezette - IWF.
olajfa1
2020. január 06. 12:23
A "doppingellenőrzés" LEJÁRATTA MAGÁT!!! amikor a többszörös Tou de Franc verseny győztes Amstrongtól a győzelem UTÁN 5-6 ÉVVEL!!!!!!!! elvették az érmet! mert CSAK ÉS CSAKIS AZ Ő VÉRMINTÁJÁT VIZSGÁLTÁK MEG UTÓLAG!!!!!!! 5-6 ÉVVEL KÉSŐBB ÉS CSAK ÉS CSAKIS EGYETLEN EGY EMBERÉT VIZSGÁLTÁK MEG!... Na ha ez a "doppingellenőrök" szerint sportszerű... akkor a doppingellenőrzés a leginkább "fair play" ELLENES!
pollip
2020. január 06. 12:09
Hiszek a magyaroknak. A német média meg tudjuk, milyen.
MondottamBocsánat
2020. január 06. 12:05
Utódja a magyar szövetség elnökeként 92-2002 között a DK-s László Imre , jelenleg XI.keri polgi, Honvédkórházi labor háttérrel,miért is nem csodálkozom.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!