Az elveszett függetlenség

2019. december 12. 10:37

Alig két héttel Varga Judit bejelentése után a kormány benyújtott egy törvényjavaslatot, amely számos ponton csorbítja a bíróságok függetlenségét.

2019. december 12. 10:37
Harangozó Tamás
Népszava

„Varga Judit igazságügyért felelős miniszter 2019. október 31-én jelentette be, hogy nem lesznek közigazgatási bíróságok. Bár egy pillanatra úgy tűnhetett, hogy a kormány tanult az önkormányzati választáson elszenvedett súlyos vereségből, mégis naivitás lett volna azt gondolni, hogy bármiféle változásra képesek. Nem is kellett sokat várni arra, hogy a Fidesz folytassa a bírósági függetlenség lerombolását. Alig két héttel Varga Judit bejelentése után a kormány benyújtott egy törvényjavaslatot, amely számos ponton csorbítja a bíróságok függetlenségét.

A kedden elfogadott törvény szerint az Alkotmánybíróság tagjait kérésükre a köztársasági elnök a Kúria bírójává nevezi ki, a kérést a köztársasági elnök nem tagadhatja meg. Ez azt jelenti, hogy saját kérésére bármelyik alkotmánybíró a Kúria bírója lehet. Ráadásul, ha akár csak egy évig is az Alkotmánybíróság tagja volt, úgy már a jogszabály által megkövetelt tapasztalattal is rendelkezik. Így a fideszes többség már a legfelsőbb bírói fórumnak számító Kúriát is a saját embereivel töltheti fel. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján egyértelmű, hogy a politikai testületként működő Alkotmánybíróság rendre kiszolgálja a kormánytöbbség érdekeit. Ez látható volt a CEU esetében vagy a választás alatt tárgyalt ügyekben.

Most ezek az emberek kerülhetnek kontroll nélkül a Kúria tanácsaiba bármikor, ha mandátumuk megszűnik. Így tehát a kétharmados többség kezébe kerül annak a lehetősége, hogy tetszés szerint politikai kinevezettekkel töltse fel a Kúriát, és adja annak elnökét. A kinevezettek által hozott minden döntés kötelező lesz az alsóbb szintű bíróságok számára, a törvény által bevezetett precedensrendszer miatt. Így a kormány már nemcsak az általuk kötelezően követendőként meghatározott jogszabályi indokolásokkal, hanem a politikai kinevezetteken keresztül is kényszerítheti az alsóbb szintű bíróságokat, hogy azt tegyék, amit a kormány akar.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 78 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2019. december 13. 00:03
Na és ki akart Alkotmánybíróságot? Azaz egy politikai testületet a bíróságok fölé? Már az Alkotmánybíróság léte a garancia arra, hogy a bíróságok nem függetlenek az államtól. A bíróságok dolga a konkrét ügyekben az ítélkezés a fennálló törvények és a tapasztalatok alapján és ugyan nem a törvények feletti ítélkezés. Szóval ha én lennék az országban a főatyaúristenisszimusz, akkor feloszlatnám az alkotmánybíróságot. Felesleges. A politika felett nincsen hatalma - beleírja a parlament, amit akar az Alkotmányba és el vannak intézve az alkotmányossági aggályok, csak a bíróságok és alsóbb szintű hatalmak, önkormányzatok felett van.
Toronyőr
2019. december 12. 20:04
Tényleg buzi ez a csávó? Nahát!
Toronyőr
2019. december 12. 20:01
Ne erőlködj, Tamás! Nektek harangoztak. Helyezkedj el az iparban!
Dénia
2019. december 12. 20:00
Hogy-hogy? Eddig volt bírói függetlenség? Hogy tudja elvenni megint a kormány a bírók függetlenségét, ha ezt már kb tucatszor megtette az elmúlt tíz évben?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!