Grétáink a kánikulában

2019. szeptember 02. 07:26

Annak sulykolása, hogy a törvény „ellehetetleníti” az alternatív oktatást, egyszerű rémhírterjesztés, forradalmi alapnak pedig ugyancsak gyengécske.

2019. szeptember 02. 07:26
Korompay Csilla
Magyar Hírlap

„Bár a Gréták nem hisznek a tényalapú tanításban, az elemi matematikai ismereteket remélhetőleg sikerült a fejükbe plántálni, bármilyen intézménybe járnak is, így azt tudniuk kell, hogy a huszonöt kevesebb, mint a harminc. Vagyis annak sulykolása, hogy a törvény »ellehetetleníti« az alternatív oktatást, egyszerű rémhírterjesztés, forradalmi alapnak pedig ugyancsak gyengécske.

A másik vád a módosításcsomaggal kapcsolatban, hogy minden hatéves kisgyermeket iskolába kényszerítenek majd, gyakorlatilag kitépve őket szüleik ölelő karjaiból, az anyai sikolyok és az óvónők könyörgése ellenére. Hiába erősítette meg már többször az oktatásirányítás – és nem mellesleg a Waldorf Szövetség is –, hogy a szigorítások nem korlátozzák érdemben a szülők jogait. Az iskolaérettségről pedig nem egy »arctalan bürokratikus szerv« fog dönteni, hanem szakmai szervezet, és a döntésbe természetesen épp úgy bevonják majd a szülőket és az adott gyereket jól ismerő óvónőket is, mint eddig. Némi szigorításra azért van szükség, mert országszerte nagyon eltérő gyakorlatok alakultak ki, és a visszajelzések szerint sok óvodást indokolatlanul tartottak vissza egy vagy akár két évig is.

A módosított törvény mindemellett lehetővé teszi, hogy szeptembertől a köznevelési intézmények vezetői pluszbérpótlékot és ösztönzési keresetkiegészítést kapjanak, a többletfeladatokat teljesítő tanárok pedig céljuttatást. Tehát a tiltakozó ellenzék, a »civilek« és a Gréták – noha fizetésemelést követelnek a tanároknak – tulajdonképpen azon munkálkodnak, hogy az iskolaigazgatók, pedagógusok ne juthassanak pluszkeresethez.

A másik lehetőség, hogy valójában nem is olvasták a jogszabályt. Ez a valószínűbb, mivel egy ilyen dokumentumban viszonylag sok a tényanyag, amely ellen ők ádázul harcolnak.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Robur
2019. szeptember 02. 11:16
Ne ugassatok bele az emberek magánügyeibe!
Lombi
2019. szeptember 02. 09:05
Jaj de sok a libsináci szakértő a témában. Azt nem veszik észre, hogy minél liberálisabb az oktatás, annál tpbb a hülyegyerek. A wardolfos hülyegyerekekről meg ne is beszéljünk. Közük nincs az élethez.
deaksandor
2019. szeptember 02. 08:10
Ja, tényleg nem lehetetleníti el az alternatív oktatást: https://www.portfolio.hu/gazdasag/munkaugy/2020-tol-senki-nem-lehet-magantanulo.327589.html Csillácska leülhetsz, egyes. Csak egy aprócska részlet dicső elődök tollából, amit Pártunk és Kormányunk maximálisan magáévá tett: "Minden gyermeknek nemzeti intézetekben és nemzeti költségen nevelése attól a pillanattól fogva, hogy nélkülözheti az első anyai gondozást." (A kommunizmus alapelvei - Friedrich Engels)
vendelin
2019. szeptember 02. 07:45
Az "alternatív" oktatás többnyire azoknak a budai fotelfilozófusoknak és világjobbítóknak a gyerekeit érinti, akik a többieket viszont az integrált állami oktatásba kívánják kényszeríteni. Meg a gazdag vállalkozók és értelmiségiek gyerekeit. Én nem tudom megítélni, mennyire vannak ellehetetlenítve, de a mi 110.000-es városunkban már 3 Waldorf Iskola is van, plusz egy magán középiskola. Egyiknek sincs a fókuszában a roma felzárkóztatás, például.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!