Beethoven, az afronémet

2019. április 17. 09:46

Merthogy a zeneszerző valódi arca fekete.

2019. április 17. 09:46
Rab Irén
Magyar Hírlap

„A negyedévezredes évforduló méltó ünnepléséhez az előkészületek máris elkezdődtek. Tudjuk a tervezett koncertek helyét, idejét, ismerjük a kiállítások kurátorait, a hanglemezpiac is felpezsdült. Németországban film készül Beethoven életéről, tucatnyi játékfilm után végre igazi, német gyártású film. Ugyanis eddig csak angol, amerikai, francia, osztrák etc. játékfilmek készültek, amelyek talán nem valódi arcát mutatták minden idők legnagyobb zeneszerzőjének. Merthogy Beethoven valódi arca fekete.

Legalábbis a megbízást kapó nagy hírű, progresszív rendező interpretációja szerint. Michael Simon de Normier mountainbike-versenyző, valamint menekülteket segítő, maga is menekült híres aktivista. Állítása szerint ő volt az öt Oscar-díjra jelölt Felolvasó című film társproducere, bár neve a stáblistán sehol nem szerepel. A jelölés és önfényezés ténye viszont elegendő oknak látszik a mai világban, hogy a jubileumi évre tervezett, nagyszabású film rendezője lehessen. Kellett persze hozzá a haladó szellemű forgatókönyv, amit párhuzamosan írt Beethovenről szóló regényével. És kell hozzá a német adófizetők pénze.

Normier valami ütős dolgot akart, és alaposan utánanézett a rendelkezésre álló friss információknak. Felhasználta például az önjelölt Beethoven-szakértő fekete aktivisták kutatási eredményeit. Eszerint Beethoven afroeurópai, hiszen apai ágon Németalföldről származik, és tudvalevő, hogy itt évszázadokig a spanyol Habsburgok uralkodtak. Spanyolországban az arab megszállás idejéből sok szerecsen maradt, akik kolóniát alkotva elárasztották Flandriát is. A szerecsenek észak-afrikaiak, onnan már csak egy ugrás Etiópia, ahonnan szerintük Beethoven szépanyja származik. Beethoven néger eredetét a kortársak jellemzése is igazolja, hiszen zömök, izmos testalkatúnak írták le, nyaka rövid, az orra húsos, szája vastag, szemöldöke bozontos és bőre meglehetősen sötét volt. Normier a halotti maszkot is megvizsgálta, és megállapította, hogy Beethoven orra, hát, nem éppen görögös szabású volt. Akinek ez sem elég, nézzen utána Beethoven zenéjének, ha az nem hordoz afrikai elemeket, akkor semmi sem! Világzenei ismeretek nélkül is megállapítható, hogy műveiben tudatosan használt poliritmust, ez pedig a Guineai-öböl térségében élőkre jellemző igazán. Talán ennek a felismerésnek köszönhető, hogy az Any francia lemezkiadó 2015-ben Beethoven szonátáit Beethoven Was African (Beethoven afrikai volt) cím alatt adta ki.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 46 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
TAVIROZSA
2019. április 18. 13:55
Na ez már tényleg rettentően szánalmas !! Ami tény Beethoven egy zseni volt, az hogy milyen ősöket kreálnak neki az a mai németek szellemi státuszát minősíti !
ZolieM
2019. április 18. 10:31
Ha nincs múltad, akkor lopj, hamisíts, hazudj magadnak egyet.
Amondó
2019. április 18. 03:54
Beethovent néhány kortársa "spanyol"-nak is nevezte (gúnyolta?) sötétebb bőrszíne miatt, aminek nem csak örökletes, hanem egyéb oka - betegség, anyagcserezavar - is lehet. Sajátos, ritka testi tulajdonságok hátterében a puszta véletlen is állhat - akárcsak a zenei tehetség esetében. Puskinnál egyértelmű, hogy egy etióp dédapa jóvoltából határozottan sötét bőrű volt, az itt idézett írás is Beethoven családfájának állítólagos etióp beütésére utal. Illene tudni, hogy az etiópok nem "néger"-ek, hanem szemiták. Alighanem az eltérő rassztulajdonságoknak köszönhető, hogy Etiópia napjainkban Afrika legígéretesebben fejlődő országa. Ne feledjük, az egyik legrégebben keresztény ország. Egy Beethoven mű előadása rendkívüli elmélyültségeet, szellemi összpontosítást igényel. Érdemes elgondolkodni. hogy egy európai klasszikus zenekarban miért nem látunk fekete-afrikaiakat? (Egyébként - örvendetes módon - japánok és koreaiak annál inkább előfordulnak. Több jeles magyar muzsikus abból él, hogy Japánba jár tanítani.) A Beethoven zenéjében vélt afrikai elemeket olyanok emlegetik, akik kizárólag afrikai/afroamerikai zenén "nevelkedtek". Persze, hogy az ilyenek minden zenéből csak afrikai ritmusokat fognak kihallani - semmi mást. Aki kötözködne Beethovennel, az inkább az - EU himnuszaként is szolgáló - "Örömóda" környékén tapogatóddzon, de az életművet ez sem árnyékolja be. Beethoven származásának rosszindulatú firtatása mondhatni eléggé időszerű. Manapság a baloldali értékek uralkodásáról szokás beszélni, ami önellentmondás. Ugyanis nincsenek baloldali értékek, a baloldaliság lényege éppen az értékek tagadása. Ma a baloldali téboly tombolása és az erőltetett ütemű afrikanizáció korában minden célponttá válik, ami magasrendű, ami az északi civilizációt hordozza. Márpedig Beethoven zenéje épp ilyen. Az emberi kultúra egyik legnagyszerűbb teljesítménye.
annamanna
2019. április 18. 00:48
Borgos Anna pszichológus: „A vadak királynője”. Karinthyné Böhm Aranka* "Kosztolányi Dezsőné a következőképpen írja le mindezt (ugyancsak éles és pikírt) portréjában: „Afrikai nő. […] Fekete és fényes. […] Cruelle. Ez a szenvedélyesen hangzó francia szó jut eszembe róla. Se ruhát, se társadalmi konvenciót nem tűr magán. Egykettőre leveszi ezt is, azt is. (..) Devecseriné Guthi Erzsébet jellemzése: "termete karcsú, nyúlánk; karja, combja hosszú; bőre aranybarna; haja sima szálú, fényes, fekete. Egészben olyan benyomást keltett, mint valami maláji vagy indián vagy mulatt szépség; […] Egész lénye csupa vitalitás, túlfűtöttség, leplezetlen tetszenivágyás" "Németh Andor és Déry Tibor a hatás alatt álló férfi szemszögéből mutatják be Böhm Arankát: „Milyen szép volt, milyen félelmetes, milyen tilalmas és milyen vonzó az a vértelen hindu-arc a koromfekete hajkoszorúval a kórházi ágyon!” (Németh, 1942, 167.) „Beszívtam felém hajló negroid arcának illatát […]. Az arca kerek […], bőre sötétbarna, szeme beható, erős csillogása folytán nagyobbnak látszott, mint amilyen volt, nagy, vastag ajkú száján jól ki lehetett venni az arcpirosító el nem dörzsölt apró rögeit a bőr hajszálrepedéseiben: egy illatosított primitív néger kisplasztika. […]. Ha feldühödött, szépsége szikrázott, elméje is, mindkettő legnagyobb teljesítőképességre emelkedett. Kipiruló mesztic arcával, fekete szemével […], hullámzó keblével, rövidre vágott haját hátrahátravetve, ellenállhatatlan volt. […] Mind a négy portréban megjelennek az Arankát afrikai, maláji, indián, mulatt vagy hindu szépséghez hasonlító kitételek." http://real.mtak.hu/73173/1/BohmA_Valachikotet2017_u.pdf
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!