Kéri László: Először látok komoly esélyt, hogy meg lehet verni a Fideszt

2019. április 06. 16:46

A politikai elemző az ATV-n értékelte a Fidesz kampánynyitó beszédeit és az ellenzéket.

2019. április 06. 16:46

Egyre inkább beleásta magát a Fidesz abba, hogy nem érdekli Magyarország többsége- vélekedett az ATV Egyenes beszédben Kéri László. A politológus szerint ezt meg is tudják tenni a kormánypártok, ameddig megvan a 2-2,5 millió szavazójuk.

Kéri, akinek a gondolatait a Hírklikk foglalta ösze, úgy véli, ezért Orbán Viktor EP-kampánynyitó beszédében „egy mondat nem volt a belpolitikáról”. Úgy fogalmazott, hogy Trócsányi László beszéde után „Szájer leanyázta az egészet”, majd jött Szijjártó Péter, aki „elvitte világpolitikai szintre és az ENSZ-nek üzent hadat”, végül Orbán Viktor arra a vágányra vitte a rendezvényt, ahol hónapok óta tartják a közbeszédet.

„Gyönyörű volt a szereposztás” – vélekedett az elemző, aki úgy látja, a fideszes politikusok csak az általuk megnevelt és kinevelt bázisnak beszélnek és ezzel be is fogják húzni azokat a mandátumokat, amikre számítanak, mivel a belpolitika helyett külpolitikai síkon tartják a kampányt.

A kérdésre, hogy mit tehet ebben a helyzetben az ellenzék, Kéri László azt mondta, azt semmiképp, hogy hat párt hatféleképp elmondja, hogy ők meg mennyire szeretik Európát a Fidesszel szemben. Úgy gondolja, ezért arra rendezkedtek be, hogy megpróbálják a biztos szavazóikat választásra hívni, de igazából már az őszre készülnek.

A Jobbikról például nem tudja, mivel tudná mozgósítani a táborát, egyedül a Momentum tud jól kommunikálni szerinte, mert ők mondhatják, hogy „mindenki a francba”, mivel mindent elrontottak a múltban, jöjjenek a fiatalabbak! A DK-nak szerinte lehet 250 ezer biztos szavazója, az MSZP-nek körülbelül 500 ezer, de „nem nagyon tudnak mit kezdeni a Fidesz iszonyatos nagy fölényével”.

Kéri elmondta, nagyon ígéretesnek tűnt a december az összefogásokkal, úgy látszódott, ha együtt vannak az ellenzéki pártok, jönnek a civilek is, meg a szakszervezetek és a társadalmi nyomás is, de ez valahol januárban szerinte szertefoszlott. Emiatt pedig az ellenzék is leszámolt azzal, hogy meg tudnák szorítani az EP-választáson a Fideszt. „Ezt már valahol tudják, csak nem merik kimondani” – vélekedett a politológus.

Az elemző arról is beszélt, hogy a családvédelmi tervet azért dobta be szerinte a kormányoldal, hogy legyen valami pozitív üzenet is, amiről lehet beszélni, mert nem mindenki veszi azt be, hogy mennyire nem szeretik Brüsszelt.

Elmondta, nagyon szűk rétegnek jók ezek az intézkedések, de „amíg a többség rá nem jön, hogy ő nem kap semmit”, addig is van a Fidesznek ideje, hogy egy „újabb nemzetmentő tematikával” rukkoljon elő.

Kéri szerint ugyan nagy kudarc, hogy az ellenzéknek már megint nem sikerült összeállni, mégis jól teszik, hogy most már inkább az önkormányzati választásokra készülnek. A politológus szerint például a 23 budapesti kerületből 16-ot meg kellene tudniuk nyerni, ha ez nem jön össze, azt jelentené, hogy „csapnivaló munkát végeztek”.

Hozzátette: ő személy szerint 2010 óta először lát komoly esélyt arra, hogy meg lehet verni a Fideszt ősszel.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 222 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Héja
2024. január 01. 10:14
Zakkant vénember... Lapozzunk.
Szőke Ciklon
2019. április 08. 20:43
Ki kéri ennek a köcsögnek a véleményét?
toef36
2019. április 08. 18:29
Kedves Almás-Kéri! Nem kellene már abbahagyni a jósolgatást? Még egyszer sem sikerült eltalálni a "jövőt"...
Megtalálta
2019. április 08. 13:13
Dehogy először. Minden alkalommal ezt láttad. Hazudós.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!