A védelem ára

2019. március 10. 12:03

Veszélyes is számukra a polgári szalonban ordítva migránsozó, bicskáját a thonet asztalba állító vidéki rokon.

2019. március 10. 12:03
Koncz Tamás
Népszava

„A Fidesztől szabadulna pártcsaládja, az unió kereszténydemokratáit összefogó Néppárt: nemcsak kínos, de az európai parlamenti választások előtt veszélyes is számukra a polgári szalonban ordítva migránsozó, bicskáját a thonet asztalba állító vidéki rokon.

Orbán Viktor híveinek mindez annyit jelenthet, hogy a nemzetközi helyzet fokozódik, még keményebben kell kitartaniuk vezérük mellett. Pedig a kudarc a propaganda egy fontos, veszélyes következményére is rámutat – már azon túl, hogy a látványkerítés minden magyarnak 27 ezer forintjába került.

A következmény az, hogy minden alkalommal, amikor a Fidesz megvédi az országot valamitől, szegényebbek leszünk. »Megvédtek« minket a menekültektől, akik a többség számára láthatatlan és félelmetes ellenséggé váltak. Megvédtek a »sorosista« szervezetektől is: a hatás nem maradt el, ott tartunk, hogy a civil kifejezés szitokszóként sziszeg, az ország egyik legjobb egyeteme pedig Bécsbe költözik. Most akarják megvédeni az MTA ingatlanállományát – ahogyan korábban a magánnyugdíjpénztári vagyont einstandolták.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 64 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
akiaki
2020. április 17. 22:46
van véleményem a cikkfirkászról! ..............................
attilaostora
2019. március 11. 23:37
"Megvédtek a »sorosista« szervezetektől is: a hatás nem maradt el, ott tartunk, hogy a civil kifejezés szitokszóként sziszeg..." Aha, szóval nem az a gond hogy egyesek, akik civileknek nevezik magukat, megpróbálnak demokratikusan megválasztott kormányokat aláásni, sőt néha megdönteni, hanem az hogy valakik ezt hangosan kimondják. Értem...
népoldali 77
2019. március 11. 15:26
Most törltem meg bicskámat miután levettem gumicsizmámat... Most beiszok egy kis pájinkát bevágok egy kis diszNAÓ zsírt, lakodalmas zenét hallagatok, OSZT készülök arra hogy egyszer meglátogatom a belpesti haladó ,genderszakos,nyitott europeer rokonaimat... Nem egyedül megyek..Néhány milliónyan.
Megtalálta
2019. március 10. 22:02
Ritka ronda pofája lehet ennek pesti prolinak, ha csak a karikatúráját merték kirakni. A Népszava meg ideje volna már, hogy végre megdögöljön.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!