Orbán a civilizációk összecsapásában

2019. március 08. 22:32

István németjei számoltak le az ellenállókkal.

2019. március 08. 22:32
Kabai Domokos Lajos
Bekiáltás

 „Hogy a mai magyarok többsége nem ismeri fel ennek a hetven éves folyamatnak a 2019-ben érvényes tanulságát, az egy dolog. De ha az ország vezetője és a körötte lévők azzal ámítják magukat és a köznépet, hogy Európa nyugati része nem találja meg a mostani, részbeni szétesettségének ellenszerét, akkor ott nagy a baj. Ráadásul kétszeresen, mert nekik azzal is számolniuk kellene, milyen volt a jó ezer évvel ezelőtti visszacsapás. Frissítsük hát fel az emlékezetet!

Először is a pogány Géza fejedelem, feleségével Sarolttal együtt formálisan megkeresztelkedett. Fiát, Vajkot viszont már kifejezetten ebben a felfogásban neveltette. Ugyanis megértette: aki ellenáll, annak megtörik a gerincét. A túlélésre egyetlen esély kínálkozott: a hajlékony és csendes alkalmazkodás. Minden ágálása dacára elfogadta tehát, hogy be kell hódolni az akkor a Nyugatot uraló eszmének. 971-ben követeket menesztett I. Ottóhoz, hogy keresztény papokat kérjen tőle. Továbbá összeházasította Vajkot és Gizella bajor hercegnőt, a későbbi német-római császár, II. Henrik húgát. Vele minden addiginál több – amint a magyar egyházi nyelvezet jövevényszavai is tükrözik, elsősorban nyugati szláv pap, szerzetes, apáca jött az országba, folytatva az egyházi szervezet kiépítését, a nyugati értékrendre való áttérítés fáradságos munkáját.

Érkeztek aztán lovagok, meg zsoldosok is Nyugatról. Ők nem teketóriáztak. István felhatalmazásával, a parancsnokok a király alvezéreiként, éveken át zajló csatákban győzték le már nem is annyira a változást elutasító, pogány magyarokat – hiszen Pauler és Nemeskürty szerint is ekkorra »A pogányság már meghúzta magát, s a nagyok között már alig volt híve.« –, hanem Róma nevében a keleti bizánci keresztényeket, akik nem fogadták el a német-római érdekeknek alávetettséget. Velük egyszerűen leszámoltak. Ez volt az ára az akkori nyugat-európai értékrend elfogadtatásának. Romsics mutat rá a pannonhalmi apátság kiváltságleveléből idézve, hogy a 997-es döntő ütközetben az idegenek jelenléte István hadseregében olyan jelentős volt, hogy a küzdelem kifejezetten »a németek és a magyarok között dőlt el«. Ezért is érthetetlen számomra, hogy azok, akik ma ezért I. Istvánt szentként tisztelik, miért nem képesek belátni, hogy ha a Krisztus utáni 900-as években a megsemmisüléssel fenyegetett a Nyugattal való esztelen hadakozás, akkor 2010 után is bajt hozhat a fejünkre az Európa egysége elleni fenekedés. Ráadásul ez a mostani acsarkodás minden eddiginél bonyolultabb, globális folyamatok közepette zajlik.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 41 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
atila68
2019. március 09. 11:36
Most már csak az érdekelne, hogy kik fenekednek a keresztény Európa egysége ellen, és honnan vesz a közeljövőben a nyugat harcos keresztényeket akik ha kell erővel szorítják vissza az Európába özönlő pogányokat? Mert erről ír a szerző, még ha nincs is tisztában vele.
tintapaca
2019. március 09. 11:35
Helyesbítek: Kazária, Ibn Fadlan. Istvánt azért kanonizálták, mert hatalmas anyagi támogatásban részesítette a római egyházat, stabilizálva ezzel helyzetét a német-római császárral szemben Ezért volt a mindenkori magyar király "apostoli", akinek az egyetértése nélkül nem lehetett pápát választani. Ferenc József élt először a vétóval 1895-ben, amikor egy monarchia -ellenes olasz bíboros megválasztását megakadályozta. A többit tudjuk. Istvánt annyira szerette a népe, hogy ezer fős viking testőrség védte népe szeretetétől. Kiirtotta a törzsi és nemzetségi vezetőket, megroppantva ezzel az akkori vezető réteg gerincét. A "nagy király" humanizmusára jellemző volt az ellenfelekkel való kíméletlen és szadista leszámolás (Koppány, Thonuzoba). Az addig szabad magyarorokra három addig sosem ismert adót szabadított, elszegényítve a néprétegeket. Halála után zűrzavar, káosz, trónkövetelők több évtizedes harca, ún. pogánylázadás (Vata) volt az öröksége.
tintapaca
2019. március 09. 11:25
"Nem szeretem a lelkes amatőröket", parafrazeálom Richard Harris egyik filmfőszerepének kulcsmondatát erre a "Kabai" művésznevűre. Előbb utána néztem a hinterlandjának. Verébképzős. Nagy történelmi távlatban akart következtetni, és analógiát találni, de nagy hülyeség lett belőle.(Ellenzékiül hüjeség.) A valóság az, hogy ma globális méretekben folyik a világkereskedelmi útvonalak eurázsiai kontinensre terelése, és így kivonás az angolszász hatalmak, korábban Nagy-Britannia (Rule Britannia), ma az USA (Manifest destiny) ellenőrzése alól. Ebben élen jár Oroszország, Kína, Németország (Északi Áramlat) Törökország (Déli Áramlat), valamint a Közép-ázsiai volt Szovjetúnió országai. A vasúti, csővezetékes, áramhálózatos, sőt közúti összeköttetések kiépítése befejezés előtt van. Közben új tengeri útvonalak is létesültek, pl. a kibővített Szuezi csatorna als végén Dzsibutibban Kína, felső végében orosz védelemmel (Tarszusz). Működik a szibériai Jeges-tengeri útvonal, amely végig orosz parti vizeken tart Európa és Ázsia felé. A világkereskedelem útvonalainak áthelyezése mindíg háborús konfliktus veszélyét idézi elő. Ha visszaesik az atlanti kikötő városok hajóforgalma, a kikötői illetékből lazán megélő államok kiválthatják a koldusbotot. (Hollandia pl.) Úgy gondolom, hogy Orbán Viktor és stratégái - jelentős külföldi támogatással a hátuk mögött -, igen is tudatában vannak az előbbieknek, és cselekvési folyamataik az új trendeknek megfelelők. Nagy történelmi távlatban: a Kazár Birodalom vesztét az okozta, hogy a Volgai bolgárok a vikingekkel együtt keletebbre helyezték a Bagdadi Kalifátus és Közép-Ázsia (selyemút) útvonalát, és a kazárok elvesztették fő jövedelmi forrásukat. Miután kivált belőlük 860 körül a legerősebb katonai segédnép (magyar törzsszövetség), két generáció múlva az egyesült viking-rusz seregek áldozatává vált a Kazáűia. (Forrás: Ibn Falan, Utazás a Volgai bolgárok földjére, fordította Simon Róbert, különösen al ábjegyzetek nagyon érdekesek.) Kabainak még sokat kell fejlődnie. Arra már nem is térnék ki, hogy Géza és István dinasztikus törekvései majdnem végromlásba taszították a Magyar Királyságot és népét. Az országot I. Géza és a valódi szent király, Szent László stabliizálta.
thefzj
2019. március 09. 10:09
- ez a nyugat már régen beteg,amióta az Únió megalapításakor nem dekralálta,hogy Európa kultúrája a kereszténységen alapszik - ez a nyugat most már nem csak megtagadja saját magát,és kultúráját,a kereszténységet,hanem behódol a kereszténygyűlölő iszlámnak,mert valahol érzi,hogy az iszlám által biztosított normalitás kell neki,nem a globalizmus,meg a buzik proletariátusa - ehhez a nyugathoz már nem alkalmazkodni kell,hanem minél messzebb menni tőle,mint a leprástól
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!