Számon tartunk mindenkit

2019. január 02. 11:42

Számon tartunk mindenkit, aki a NER-ben érdekelt, legyen az miniszter, képviselő, vállalkozó stb.

2019. január 02. 11:42
Polgári Konzervatív Párt
Facebook

„2019-es terveinkről egy hosszabb bejegyzés fog nemsokára megjelenni a blogunkban, ezért itt csak röviden foglaljuk össze, idén mit fogunk tenni:

1, A jogállam megszűntével az ellenzéki parlamenti munka teljesen hiábavaló. Azok a képviselők, akik mégis ott vannak még, egészen nyilvánvalóan a rendszer részei, megélhetési politikusok, nem a választóik igényeit képviselik. Mindannyiuk tudtára fogjuk adni, hogy őket a Fidesz fizetett ügynökeinek tekintjük.

2, Felhívjuk mindenki figyelmét a felelősségre, első körben a Fidesz képviselőiét, akik minden szavazatukkal a saját érdekeiket védik, nem pedig a népét. Figyelmeztetni fogjuk őket arra, hogy kormányváltás esetén emlékezni fogunk mindenre, amit tettek.

3, A magyar nép egyik legfontosabb feladata a demokrácia megtanulása, ez az új felelősség azt jelenti, hogy nem csak négyévente van egy félórás feladatuk, amíg elfáradnak a szavazófülkéig, és behúznak egy X-et. Fontos felismernie mindenkinek, hogy a politikusokat folyamatosan ellenőrizni kell, ez pedig munkával jár.

4, A jelenlegi rendszer megdöntéséig nem fogunk semmilyen szakpolitikával foglalkozni, mert annak semmi értelme, csak utána. Aki ezt teszi, azt a rendszer részeként fogjuk kezelni. Számon tartunk mindenkit, aki a NER-ben érdekelt, legyen az miniszter, képviselő, vállalkozó stb..

5, Találkozókat szervezünk szimpatizánsainkkal, akiket bevonunk a munkába. Célunk a NER feltérképezése, és minden civil és politikai kezdeményezés támogatása, amelyik a megfékezésében érdekelt.

Egy nyugati típusú demokrácia felépítésén fáradozunk, ami óriási feladat, nem fog egyik pillanatról a másikra megtörténni. Sokan kívülről várják a segítséget, de el kell keseríteni őket, erre számítani nem lehet, várakozni pedig nem szabad, mert az csak az idő elvesztegetése.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 97 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
orion
2019. január 03. 17:02
Jó dolog a demokrácia, minden hülye, minden meg nem értett zseni, minden ploglesszív ökör (ökölt nem írhatok), minden Fikusz Kukisz pártot alapíthat, fenyegetőzhet-és mindezt a nép nevében. Csak a nép demokratikusan köszöni, nem kéri. :D
teljesenertelmetlen
2019. január 03. 08:29
Milyen polgári? Milyen konzervatív? Ezek virtigli véresszájú kommunisták, Thürmer Gyuszi ezekhez képest kiscsrkész. Listázgatunk, listázgatunk? Aztán meg akasztgatunk, akasztgatunk?
Móna
2019. január 02. 22:00
Ugye jól érzem, hogy fenyegetőznek...?
noge
2019. január 02. 21:13
Na most kész, vége, megbukottazorbánrendszer. Eddig is nagy szó volt, hogy tartották magukat az 1500 számkógyújtogató ellen. De most még ez az 5 fő is csatlakozik a PKP-ból. Köztük van az kis púpos is. Na azt nem tudják majd két vállra fektetni. Ja, és szólnék, hogy olyan listázós szaga van ennek a NER-eseket fenyegetőzésnek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!