A költségvetés is jobban teljesít

2019. január 13. 09:50

Nincs sztrájkhangulat az országban.

2019. január 13. 09:50
Nagy Ottó
Magyar Hírlap

„A gazdasági adatokat sokan nem szeretik, de ezen semmi csodálkozni való nincs, szárazak a számok, nincs bennük semmi izgalom, és egy-két tized vagy akár százalékos növekedés vagy csökkenés az átlagembereket, legyünk őszinték, nem hozza lázba. Azért, mert ezeket a tizedeket és egészeket nem érzik közvetlenül a pénztárcájukon.

Pedig azért van izgalom bőven. Ezért most folytassuk is egy kis számbombázással, hangsúlyozottan építő célzattal. Kezdjük azzal, hogy a tavalyi gazdasági növekedés a vártnál magasabb, 4,6 százalék lehet az előzetes számok tükrében. Az uniós módszertan szerint számolt GDP-arányos államháztartási hiány két százalék körüli szinten maradhat, ami kedvezőbb a tervezett 2,4 százalékosnál. Joggal mondta erre a csütörtöki Kormányinfón Orbán Viktor, hogy Magyarország jobban teljesít. E számokat tegnap Varga Mihály pénzügyminiszter is ismertette, kiegészítve azzal, hogy tavaly decemberben az államháztartás központi alrendszere 397,3 milliárd forint többlettel zárt, és joggal kommentálta úgy az adatokat, hogy a költségvetés is jobban teljesít. Elhangzott az is, hogy a tavalyi egész éves pénzforgalmi hiány 1445,1 milliárd forintra rúghatott az előzetes adatok alapján, a GDP-arányos államadósság az év végére 71 százalékra mérséklődhetett a 2017 végi 73,3 százalékról. A legutóbbi adatok tükrében a foglalkoztatási ráta 69,8 százalékos, a munkanélküliségi pedig a 2010-es 11,5 százalékról 2018-ban 3,6 százalékra esett vissza – vagyis sokan dolgoznak, és egyre kevesebben nem.

A munkaerőpiaci adatok fényében meg kell jegyezni, hogy bármennyire is erőlködik a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke, és hiába hangos az internet a túlóratörvény elleni »országos« tüntetéstől, nincs sztrájkhangulat az országban. Akkor sem, ha Kordás Lászlóék mellett a teljes káoszellenzék felsorakozik. A sztrájkfenyegetés értelme csak annyi, hogy ilyen az, amikor volt főnökének, közelebbről Gyurcsány Ferencnek igyekszik kedveskedni szapora nyelvcsapásokkal egy volt politikai államtitkár.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 92 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
írmag
2019. január 13. 14:17
Azok a konkrét cselekedetek, jelszavak, melyekkel a Fideszt, a Fidesz választóit, a kormányt, meg Orbán Viktor miniszterelnököt próbálták ellenzéki szajkóként „megítélni”, olyan mélységű posványt teremtett, melyből ezek, választással soha nem kerülhetnek ki. Ott a helyük, ahol most a politikában, a szabad madarak vannak.
realista
2019. január 13. 13:36
A költségvetési lyukak befoltozását Matolcsy megoldotta a bankjegycserének álcázott pénzhigitással. Akinek kétségei vannak ezzel kapcsolatban, azoknak is feltűnhetett az az apróság, hogy az új 10ezresekkel együtt a régiek is érvényben maradtak. Ilyen trükkökkel látványos eredményeket lehet elérni, míg az inflációs hatás késleltetett. A görögök is jól eltrükköztek évekig, amíg ki nem kiborult a bili.
aleb19
2019. január 13. 11:25
viccesek ezek a propagandistak akik a gdp novekedest hangoztatjak mikor ez nem igazan lenyeges...a lengyel egy fore eso gdp pl alacsonyabb mint a magyar viszont a berek ott magasabbak ...azaz az impotens magyar fidesznyikes kormany engedi kirabolni az orszagat mig a lengyel kevesbe
duzur
2019. január 13. 11:06
Hála a rengeteg jó fejnek, akik elhagyták az országot, komoly munkaeröhiány alakult ki Mon, aminek következtében a fizetések is emelkednek. Mekkora szerencse a sok elvándorló !..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!