Az új budapesti amerikai nagykövetnek nem a ballibek mondják tollba, mit nyilatkozzon

2018. augusztus 30. 16:00

Úgy tűnik, hogy ő tudja, mi egy diplomata dolga. Az pedig semmiképp sem a ballib sirámok kritika nélküli visszabüfögése.

2018. augusztus 30. 16:00
Vizvári Soma
Figyelő

„Interjút adott David B. Cornstein új amerikai nagykövet a Szombat magazinnak, amelyben elmondta, semmilyen problémát nem tapasztalt a demokráciával kapcsolatban hazánkban. Nem kellett sokat várni, és a haladó erők zászlóshajója rögtön bevágta a durcit emiatt.

(...)

Ez azért érdekes, mert úgy tűnik, hogy ő tudja, mi egy diplomata dolga. Az pedig semmiképp sem a ballib sirámok kritika nélküli visszabüfögése. Persze abban biztosak vagyunk, hogy a 444, meg az egész haladó média jobban élvezi, amikor különböző Jóbarát ügyvivők (André Goodfriend), és nagykövetek diplomatához nem méltó módon keltik a feszkót Magyarországon, és ellenünk hangolják saját országuk közvéleményét.

A mi részünkről boldogok vagyunk, hogy végre nem az amerikai liberális deep state nagykövete van hazánkban. Reméljük Trump elnök továbbra is kitartóan dolgozik majd azon, hogy megtisztítsa az Egyesült Államok külügyét a demokrata párti piócáktól!”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 63 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
syphax
2018. szeptember 03. 07:35
"Az új budapesti amerikai nagykövetnek nem a ballibek mondják tollba, mit nyilatkozzon." VÉGRE! VÉGRE! VÉGRE! Viszont a külünböző EU-s ú.n. "jelentéseknél"--Tabares, Sargentini stb..-- is látni kell, hogy azok NEM A MAGYAR VALÓSÁGBÓL, hanem a hazai "kibic" ballib FÉLREINFORMÁLÁSÁBÓL táplálkoznak. Ezt mi tudjuk, de valószinűleg a "nyugati" ú.n. "egyszerű, de politikafigyelő emberek" NEM! EZÉRT EZT MINÉL TÖBBSZÖR ÉS MINÉL SZÉLESEBB KÖRBEN KELL(LENE) ELMONDANI "NYUGATON"! Akkor valószinűleg kevésbé képzelegnének rólunk elkpesztő VALÓTLANSÁGOKAT. Egyébiránt a korábbi amerikai nagykövet hölgyek "idegbaja" talán a KÜLDŐK HIBÁJA elsősorban és inkább, hiszen ők egyszerűen BETEGEK, s nem tehetnek róla igazán, hogy a főnökeik--az Elnök és az USA külpolitikai vezetése-- ideküldték őket.
Rockpapa
2018. szeptember 02. 07:14
Abban igaza van a cikk írójának abban, hogy egy nagykövetnek nem feladata az ellenzék hatalomra segítése.Viszont a saját kormánya véleményét képviselheti,hiszen az a dolga.Sajnos Magyarországra úgynevezett karrierpolitikus nőket küldtek valamiféle jutalmazás keretében.Ők érzelmi oldalról közelitették meg a politikát(Hiszen nők)Egyértelműen liberális oldalt próbálták segíteni.Ez viszont nem megengedett.Egy meleg fesztivált,vagy holokauszt megemlékezést sem hagytak ki,ballib gyűléseket támogattak,nyiltan bírálták a jobboldali kormányok tevékenységét,egyetlen nagykövetség nem volt ennyire"aktív"mint ők.Hála istenne ennek végre vége van.
koronaszepe
2018. augusztus 30. 19:06
Úgy tűnik, Vízvári Soma is tudja, hogy a vízvárisomáknak mi a dolga...
Libsik haza!
2018. augusztus 30. 18:54
Igen, igen. És a rohadék kis libsik már gebeszkednek is rajta... Siratják a soros zsoldos lépző CEU-t is jó hangosan, sajnos az amcsi nagykövet nem fogja megvédeni a degenerált képző központjukat :(
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!