Erre tessék gombot varrni, Magyar úr! Az Európai Bizottságnak pedig ezúton is hálásan köszönjük
Némelyeknek egyszerűen mindig sikerül olyan szögből nézni az eseményeket, ahonnan Magyarország egy merő lúzer. Francesca Rivafinoli írása.
A román bíróságok szisztematikusan utaznak a magyarokra: ha szükséges, akkor terroristapert kreálnak, hogy a magyar közösség ellen hangolják a közvéleményt. Az EU persze egy szóval sem említi a román jogállam hiányát.
Immár sokadik alkalommal vagyok kénytelen leírni: ezt nem hittük volna. Újra egy bírói ítélet, ami megcáfolja azt a feltételezést, hogy egy ponton túl már a román állam sem merészkedik. Pedig nincs határ, ha szükséges, akkor terroristapert kreálnak, hogy a magyar közösség ellen hangolják a közvéleményt. Beke István és Szőcs Zoltán ügyében keményen számolt a román bíróság. Egy ostoba és felesleges hecc tervezett végrehajtása miatt 5-5 év letöltendő börtönbüntetésre ítélték őket. És az ítélet csak egy a sorban, lassan tele lesz a spirálfüzet.
A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom két székelyföldi tagját azzal vádolták, hogy házi készítésű bombát akartak robbantani a kézdivásárhelyi Gábor Áron téren 2015-ben, a december elsejére szervezett katonai parádé alatt. A megvádoltakat 2016 májusában állították bíróság elé, az ügyészség Beke Istvánt terrorizmussal, valamint a robbanóanyagokra vonatkozó szabályok megsértésének kísérletével, Szőcs Zoltánt terrorizmusra való felbujtással, a robbanóanyagokra vonatkozó szabályok megsértésére történő felbujtással vádolta.
Több tucat tárgyalás után Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt a bukaresti táblabíróság 2017. április 7-én első fokon felmentette a vádak egy része alól. A vádlottakat mindössze pirotechnikai eszközökkel elkövetett bűncselekményekért ítélték el, tizenegy, illetve tíz hónap és néhány nap letöltendő börtönbüntetésre, éppen amennyit vizsgálati fogságban már letöltöttek, így a kiszabott szabadságvesztést letöltöttnek nyilvánították.
A házkutatások alkalmával, a vádlottak lakásán csak egy airsoft szirénát és egy doboz petárdát sikerült lefoglalniuk a hatóságoknak. A rendelkezésre álló lehallgatási anyagokból is az derült ki, hogy pusztán petárdák durrogtatását tervezték, azzal a szándékkal, hogy megzavarják a román ünnepet. A terroristavád minden épeszű számára nevetséges volt.
Azonban a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság nem volt megelégedve az alapfokú ítélettel, 2017 április 12-én fellebbeztek az ítélet ellen. A hatósági fellebbezés nem volt hiábavaló, Beke István és Szőcs Zoltán ügyének büntetőjogi besorolását úgy változtatta meg a bíróság terrorista cselekedetekké, hogy a vádlottak valamennyi, bizonyítékra vonatkozó kérelmét elutasították. Az ügyészség ugyanakkor egyetlen új bizonyítékkal sem támasztotta alá vádját, amely alól alapfokon őket felmentették.
A felebviteli tárgyaláson 5-5 évet róttak ki Bekére és Szőcsre. Az ítélet akkor is túlzó, ha be kell lássuk, Beke István és Szőcs Zoltán hatalmas ostobaságot követtek el. A mai, terrorral sújtott világban, illetve egy olyan országban, ahol a hatóságok csak az alkalmat várják, hogy a magyarokra ronthassanak, a robbantás lehetőségével viccelni sem ildomos. Igaz ez még akkor is, ha a rendelkezésükre álló anyagokkal legfeljebb csak hangzavart lehetett kelteni, testi sérülés veszélye egy pillanatig sem állott fenn. Azonban azt a tényt is rögzíteni kell, hogy semmilyen bűncselekményt nem követtek el, illetve a végrehajtására utaló cselekedetet sem hajtottak végre.
Vannak erőltetetten jóhiszeműek, a magyar közösségen belül is sokan, akik a magyar ügyekben született elmarasztaló, igazságtalan bírói döntéseket egyszerűen inkompetenciával magyarázzák. Erről akaratlanul is az a vicc jut eszembe, amikor a rabtól megkérdezik, hogy miért ölte meg a feleségét, s azt válaszolja, hogy tulajdonképpen nem akarta megölni, pusztán hozzávágta a kést a falhoz, és sajnos az olyan szerencsétlenül pattant vissza, hogy az asszonyban állt meg. Mire a meglepett viszontkérdés: no, de 11-szer?
A nagy port kavart ügyek tucat számmal vannak, a kisebb ügyekről sosem értesül a közvélemény.
A romániai visszaszolgáltatások kálváriája a csekély jogérzékkel megáldottakat is megdöbbenéssel tölti el. A marosvásárhelyi katolikus gimnázium ügye máig nem teljesen rendezett, a napokban pedig két újabb üggyel gazdagodott az a jogi irodalom, ami az elrabolt magyar javak törvénytelen visszatartásáról szól. A Bánffy-család Maros megyei erdeit 11 éve szolgáltatta vissza a bíróság, azonban a „jog fejlődésével” új szempontom merültek fel, ezért egy „regáti” bíróság mondhatni meggondolta magát, a Bánffy-család tulajdonát visszaszármaztatta az államra. 9323 hektárnyi erdőt lopott vissza a román állam.
Azon a napon, amikor Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt a feketehalmi börtönbe szállították, született egy másik ítélet is a magyarok kárára. A Gyulafehérvári Táblabíróság elutasította első fokon a gyulafehérvári római katolikus érsekség keresetét a Batthyáneum könyvtár visszaszolgáltatása ügyében.
A gyulafehérvári Batthyáneum egy nagy értékű ingatlan és gyűjtemény, 65 ezer kötetet, 1650 középkori kéziratot számláló könyvtárban őrzik a Romániában fellelhető kódexek és ősnyomtatványok háromnegyed részét. Az egyik ilyen ritka kódexet, a 810-ből származó Codex Aureus, ezt a darabot 25 millió dollárra biztosították, amikor 2002-ben rövid időre Németországba szállították.
A könyvtárat, és annak legfelső szintjén levő csillagvizsgálót Batthyányi Ignác püspök végrendeletében a római katolikus egyházra hagyta, a román állam azonban a magáénak érzi, a körme szakadtáig ragaszkodik a nagy értékű tulajdonhoz. Számukra a napnál is világosabb, hogy az egykori magyar püspök vagyona a románokat illeti meg, biztos Batthyányi is így akarná. A riasztó az, hogy ebben a tébolyban a bíróságok is partnerek. Nem győzöm hangsúlyozni: történik mindez úgy, hogy
Az igazságtalan ítéletek, az embereket a tönk szélére juttató eljárások sokasága, ez a dicséretes román jogállam mérlege. Ezt a tevékenységet segíti a magyarországi sajtó egyik zászlóshajója, a 444 is, amely cikkben emlékezett meg meghurcolt székelyföldi politikusok magyar állami kitüntetésről, azt a látszatot keltve, mintha azok valóban bűnösök lettek volna. Nem csak Erdélyben és Romániában, hanem az anyaországban is igyekeznek ezeket az embereket ellehetetleníteni.
A román hatóságok igazságtalan eljárása feszültséget kelt az erdélyi magyarok körében, ezzel még inkább Romániára haragítják a magyarokat, határon innen és túl. Románia egy tucat komoly, létét veszélyeztető problémával képtelen megbirkózni, ezzel szemben a nemlétező magyar veszéllyel szemben hatékonyan fellép. Az igazságtalan ítéletek után azt remélem, hogy egy nap lesz magyar veszély, akkor majd mindenért elszámolunk. Nem maradunk senkinek adósai a ”jóságáért”.