Csak akkor győztünk, ha az utolsó liberális és az utolsó muszlim is elmegy Európából

2018. június 26. 08:32

A Nyugat elkezdett végre menekülni a saját hülyesége elöl.

2018. június 26. 08:32
Botond Bálint
Pesti Srácok

„A történelem azonban nem az értelmes lényekhez méltó erkölcsileg helyes döntésekről szól, hanem az ostobaságról és az alantas ösztönök azonnali kiéléséről. A legundorítóbb következett be, a Nyugat gátlástalanul kihasználta a közép-európaiak tapasztalatlanságát, naivságát, gyengeségét és igazából nem megerősítette a régiót, hanem megpróbálta szimpla befolyási övezetté változtatni és a mindenkori német és nyugati érdekek szolgájává silányítani. Az elmúlt harminc évben ugyanolyan, habár kétségtelenül szelídebb, ideológiai imperializmust voltunk kénytelenek elszenvedni, mint a kommunisták idején, nyugati barátaink mindig úgy csavarták az elveiket, hogy a könyvelésben náluk jöjjenek ki a jobb számok.

Maguk sem tudták azonban, hogy hová jutottak, mennyire elpusztította a lelküket a liberalizmus, önvédelmi ösztöneik hová bújtak. A »migránsválság« idején már nem is a primér érdekeiket követték, hanem ideológiájuk legszélsőségesebbjeinek vágyálmait. Nem a legjobbat, nem is a legundorítóbbat, hanem a lehető legrosszabbat választották. Önként mentek bele egy olyan folyamatba, amely két nemzedéken belül a teljes eltűnésüket eredményezheti majd. Eszmélésük késői és azoknak az igazi európaiaknak köszönhetik nagy részben, akik abban a Közép-Európában laknak, amit annyira lenéz a nyugati mainstream.

A Nyugat elkezdett végre menekülni a saját hülyesége elöl, de tudnunk kell, hogy nem a legjobb megoldást fogja választani, hanem alapvető jellege szerint a lehető legundorítóbbat. Ezt azonban nem engedhetjük meg neki, mert ez az undorító megoldás ostoba is lesz, mint az első és a második világháborúkat lezáró békék, mint a gyarmatosítás minden mozzanata, mint minden európai megoldás a világ bajaira. Mert benne lesz az a hübrisz és bírvágy, amelynek eltanulása éppen tönkreteszi a föld többi részét is.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zakar zoltán béla
2018. június 26. 09:10
MIMM
brabant89
2018. június 26. 09:10
Hát pajti, akkor sosem fogtok győzni. :))
pemete jakab
2018. június 26. 09:06
"Csak akkor győztünk, ha az utolsó liberális és az utolsó muszlim is elmegy Európából" Hitlernek is valami hasonló volt a rögeszméje, csupán ő más csoportokat tartott ellenségnek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!