Nem az a baj Gyurcsánnyal, hogy iszik, hanem, hogy hazudik

2018. március 20. 11:11

Gyurcsánynak egy célja van: addig kavarni a szart, hogy aztán úgy jöjjön ki a végén, mint a legerősebb baloldali politikus.

2018. március 20. 11:11
baum
Reflektor

„Március 15-én Gyurcsány Ferenc az MSZP-P-DK közös demonstrációján nagy garral üvöltötte az ég felé, hogy: »Készek vagyunk megtenni, amit eddig soha: tárgyalni kell Jobbikkal«. Majd felszólította a Jobbikot, hogy vasárnap üljenek le egyeztetni velük és a többi ellenzéki párttal.

A Jobbik ugyan nem ment a tárgyalásra, de az ülés után az LMP-s résztvevők egyértelműen állították, hogy Gyurcsány elmondta nekik: szóba sem jöhet a DK részéről, hogy a Jobbikkal koordináljanak.

Az esemény utáni sajtótájékoztatón Gyurcsány Ferenc meglepő módon megerősítette, hogy továbbra is hajlandó tárgyalni a Jobbikkal.

Tehát valaki hazudik.

Ha egymás mellé tesszük Szél Bernadett, Vágó Gábor és Gyurcsány Ferenc hitelességét, akkor erős a gyanú, hogy a taktikázás érdekében Gyurcsány úgy csinál kommunikációs szinten, mintha meg akarna egyezni a Jobbikkal, miközben a valóságban esze ágában sincs, csak fent akarja tartani a látszatot, hogy ő aztán mindent megtesz a kormányváltás érdekében. Miközben egy célja van: addig kavarni a szart, hogy aztán úgy jöjjön ki a végén, mint a legerősebb baloldali politikus.

És itt jön be az a kérdés, hogy érdemes-e egyáltalán megpróbálni koordinálni egy olyan politikussal, akiről valahogy mindig kiderül, hogy nem mond igazat. Jó lenne-e az Magyarországnak, hogy az egyik beteges hazudozót, lecseréljünk egy másikra?

Az egészséges válasz egyértelműen a nem.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zolizolizoltan
2018. március 21. 09:02
Már tavaly tavasszal, Botka első fellépése idején teljesen világos volt, hogy a Hiller-Molnár Gyula duó elkergeti Botkát és lepaktál Gyurcsánnyal. Meglepett viszont, hogy mennyire sunyin tették: egyetértést hazudtak Botkával, miközben azon dolgoztak, hogy az MSZP-t Gyurcsány alá tereljék. Ehhez megtalálták az MSZP-ben gyökértelen Karácsonyt, akivel azt tesznek, ami nekik jólesik. A DKMSZPP egyesíti a 600 ezer magyar liberálist. Nem többet és nem kevesebbet. Bejutnak a parlamentbe, ez a legtöbb, amit el fognak érni.
Cezar
2018. március 20. 16:13
Akkor pont olyan mint az utódja vitya
gepida
2018. március 20. 15:36
Hazudik vagy iszik, nem az az érdekes. Csak az, hogy több tízezren szavaznak a pártjára.
Valodi
2018. március 20. 14:25
A Mestertől tanulja, neki már sikerült: "....addig kavarni a szart, hogy aztán úgy jöjjön ki a végén, mint a legerősebb politikus." "Olyan sokrétű mezőgazdaság, környezet- és tájgazdálkodás megteremtése a cél, amely úgy állít elő értékes, a természetet a lehető legkevésbé terhelő, egészséges és biztonságos élelmiszereket, valamint helyi energiákat és különféle nyersanyagokat, hogy közben megőrzi talajainkat, ivóvízkészleteinket, az élővilágot, természeti értékeinket. Fenn kell tartani kultúrtájainkat, a települések közösségeit, egyediségükben megnyilvánuló termelési hagyományainkat...." (Nemzeti Ügyek Politikája 2010, 34. oldal) Pedig ez ugye mekkora ordas hazugság....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!