Balra van az iskola?

2018. január 19. 07:50

Furcsállom, hogy az iskoláskorú gyerekeket a magyar sajtó több orgánuma egy kifejezetten iskolakerülésre felszólító felhívással cukkolja.

2018. január 19. 07:50
Máthé Zsuzsa
Máthé Zsuzsa
Mozgástér

„Mert az iskola nemcsak a mindennapok rendjét, ritmusát jelenti gyerekeink számára, de a tanulás mellett közösséget teremt és életre szóló tudás- és élményanyag forrása. A tankötelezettségre, az iskolák házirendjére, szabályaira pedig mindig úgy érdemes tekintenünk, mint amelyek a gyerekek érdekeit szolgálják, lehetőséget adva a testi-lelki-szellemi fejlődésükre. Épp ezért tiszteletük feltétlen, és felette áll minden pillanatnyi érdeknek. Az iskolák rendjét közéleti percemberek aktuálpolitikai céljaiból feldúlni pedig tilos – még akkor is, ha választási évbe fordult a naptár.

Ezért is furcsállom, hogy az iskoláskorú gyerekeket a magyar sajtó több orgánuma egy kifejezetten iskolakerülésre felszólító felhívással cukkolja. A »Ne menj suliba!« elnevezésű kezdeményezés – a negyedikes és nyolcadikos diákokat érintő középiskolai központi írásbeli felvételi vizsgát megelőző – tanítási napról való távolmaradásra hív fel, számba se véve az ebből eredő esetleges károkat. Természetesen gyülekezési és szólásszabadság van, bárki bármi ellen és bármire felhívhat a törvényes keretek között, diákok és szülők is kifejezhetik nemtetszésüket az oktatási rendszer valamely jelensége miatt – de maguk előtt tolni a kiskorú gyermekeket iskolaidőben nem volna szabad.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
szekula
2018. január 20. 12:52
A sztrájk meg "munkakerülés lustaságból", mi? Te ostoba picsa.
syphax
2018. január 19. 13:11
A baloldali pártok politikusai--az oktatáspolitikusaikkal az élen--BELESZARNAK a gyerekek zsenge és éretlen lelkivilágába: ABUZÁLJÁK ÉS MOLESZTÁLJÁK SZEGÉNYEKET. A feminista pedagóguscsajok lelkes asszisztálása mellett.HOGY NEM TESZI EZT SZÓVÁ SENKI? EGÉSZ ÉLETRE SZÓLÓ KÁROKAT OKOZNAK A MAI BALLIBGENYÓ PÁRTOK A FEJLŐDŐ GYERMEKEK LELKÜLETÉBEN!
apika2
2018. január 19. 11:34
...azért nem hiszem, hogy nagy tömeg fog megmozdulni erre az akcióra... De kíváncsi leszek a szónokokra, szónoklatokra...:)
Senye Péter
2018. január 19. 10:27
Szegény gyerkőcök, mégsem a kellemesebb időjárású májusra időzíthettek, mint a párizsiak '68-ban, mert akkor már a választások után leszünk, akkor meg minek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!