Merre tartanak a liberálisok?

2017. december 04. 11:05

Vajon végleg önálló párttal lesznek jelen mostantól a szélsőjobboldali szavazók a német politikában?

2017. december 04. 11:05
Techet Péter
Magyar Nemzet

„A versenyfutás megkezdődött. A tét az, hogy ki lesz 2021-ben az addigra vélhetően már nem Merkel vezette, de a merkeli évek által meghatározott CDU/CSU kihívója. E szerepre pedig az Alternatíva Németországnak (AfD) mellett éppen az FDP jelentkezett be. Christian Lindner azért rúgta fel a koalíciós tárgyalásokat – a Zöldek szerint az FDP eleve nem is akart kormányt –, mert Lindner az FDP-t már nem kicsi, racionális, liberális pártként képzeli el, hanem Angela Merkel ellenfeleként. Olyan pártként, amelyik képes politikai otthont adni a ma még az AfD-re szavazó jobboldaliaknak is. Az FDP-től egy jobboldali fordulat nem állna távol, jobbszárnyán mindig is jelen volt az a gondolatiság, amely az AfD-vel önálló formációt kapott.

Mivel Merkel a CDU-t betolta középre, felelőtlenül szabadon hagyta a jobbszélt, az AfD pedig könnyen betörhetett oda. Az FDP most ennek a tábornak akarna politikai otthont adni – anélkül, hogy maga teljességgel átvenné az AfD rasszizmusát, antiszemitizmusát, Európa-ellenességét. A jobbszélre nyitott szavazók nem tegnap születtek. A német polgári pártok azonban eddig képesek voltak őket integrálni és ezzel lecsendesíteni. Merkel ezt az esélyt játszotta el átgondolatlan menekültpolitikájával. Nyitva maradtak a kérdések: vajon végleg önálló párttal lesznek jelen mostantól a szélsőjobboldali szavazók a német politikában? Vagy a német liberálisok jobbszélén, kisebbségi véleményként jelennek meg, ahogy évtizedeken keresztül tették?”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
GV0917
2017. december 11. 10:24
Hogy hová megy a német liberális, és CDU/CDS, meg a ződek,az azt könnyű kitalálni.Mint a nóta mondja: ...megyen már a hajnalcsillag lefelé... Oszt' a Tanti búsan néz Kelet felé.....
GV0917
2017. december 05. 14:48
Arra hajtsuk, arra hajtsuk, Amerre a Nap leszáll.... Arra tudom, arra tudom, A CDU sosem jár......
Peter8811
2017. december 05. 07:09
Mennek Hillárí után a szopkodóba?
Bokros Birka
2017. december 04. 21:00
A pokolba
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!