Vona nem végezte el rendesen a házi feladatát

2017. november 27. 09:10

Le kell vonjuk a következtetést, Vona félkészen adta le a házi feladatát.

2017. november 27. 09:10
Vizvári Soma
Figyelő

„Minden bizonnyal a tagság szinte változatlan összetételéből következik, hogy Vona nem tud erős pártfegyelmet kialakítani. Az irányváltást nem mindenki fogadja el, és van aki ennek hangot is ad. Toroczkai László egy esetleges LMP-Jobbik-Momentum koalícióval kapcsolatban kijelentette, ő egy ilyen kormánynak biztosan nem lesz tagja. A kapkodás is megfigyelhető a kérdéssel kapcsolatban: Vona bizalmasa, Varga-Damm Andrea  októberben azt nyilatkozta a Hazai Pálya című jobbikos pártlapnak,hogy aggasztónak tartja azokat a folyamatokat, amelyek Schiffer András kilépése óta történnek az LMP-ben. Szerinte a zöldeknél egészen más folyik a háttérben, mint ami látható.

Vona kísérlete a lövészárkok átrajzolására is sikertelennek tűnik. A Jobbik régóta próbálja a 21. és a 20. századi pártok szembeállításával újrafesteni a hazai politikai arénát. Ez egyértelműen alapfeltétele lenne az LMP-vel és a Momentummal való koalíciókötésnek. Csakhogy Szél Bernadett erről is elég világos üzenetet küldött Vonának. Az LMP társelnöke szerint az egész huszonegyedik századi pártozást a Jobbik az LMP-től nyúlta, ami sokat elárul arról, mennyi önálló gondolattal rendelkeznek manapság Vonáék. A 21. századi párt, mint a tisztaság szinonimája sem működik már, mióta a Jobbik Simicska bosszúhadjáratának eszköze lett. (...)

Le kell vonjuk a következtetést, Vona félkészen adta le a házi feladatát. Már ha egyáltalán lehetséges egy uszító párt megszelídítésében nem félmunkát végezni.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mindjárt
2017. november 27. 16:11
Mit mondott a kommunista Kádár diktatúra a védelmét élvező Orbán családról: „A Fejér megyei Rendőr-főkapitányság állambiztonsági szervének Orbán Viktorról 1982. májusában készített környezettanulmányából: „…esetenként öntelt, beképzelt, rátarti magatartást tanúsít...társaihoz való viszonyában néha képmutató, érdek centrikusság jellemzi. Képességeit közepesre értékelik…ideáljai a szellemi foglalkozást gyakorlók, ezek közül is azok, akik nyilvánosan szerepelnek. Középiskolában KISZ-tag volt, társadalmi megbízatásait megelégedésre végezte. Intenzitása mindenkori érdekeinek függvénye. Tudati fejlődését pozitív irányban jelentősen elősegítette apja sokrétű társadalmi elfoglaltsága, MSZMP tagsága. Az iskolában szervezett nemzeti és nemzetközi ünnepekre tudatosan és rendszeresen készült, azokon részt vett. Összességében társadalmi rendszerünkhöz hű fiatalnak jellemzik.” Az állambiztonság számára különös garancia Viktor édesapjának, Orbán Győzőnek, a Kádár-rendszer őszinte és megbecsült hívének személye.” Forrás: https://kuruc.info/r/9/94946/ A Kádár diktatúra kegyeltjei és védettjei voltak ezek a hazaáruló tetvek!
Szívemből magyar
2017. november 27. 13:39
Azért érdekes, hogy a nyúl akarja a puskát vinni, a Jobbiknak többszöröse a támogatottsága, mint az Lmp-nek, vagy a Momentumnak, mégis ők küldenek "világos üzeneteket"..
dakotasámán
2017. november 27. 13:37
"Le kell vonjuk a következtetést, Vona félkészen adta le a házi feladatát." le kell vonjuk a következtetést, seggnyaló vagy. amíg nem írkálsz hülyeségeket, vagy nem közpénzből, addig magánügy. de, ha közpénzből a habony-finkelstein propagandát nyomod, már nemzetárulás. gondolkozz, ha még képes vagy genya fanként valami agymunkára.
Megtalálta
2017. november 27. 12:57
A Jobbik arculatváltása totálisan amatőr, hiteltelen, átgondolatlan. Nem csak a személycserék hiánya árulkodó, ami egy ilyen drasztikus váltásnál elengedhetetlen lenne, de maga Vona sem gondolta át ezt rendesen, ez a Rangos Katalin féle interjúból is eléggé átjött. A baloldal meg csak tovább rombolja az amúgy sem acélos hitelességét azzal, ahogy asszisztálni próbál ehhez a szerencsétlen próbálkozáshoz. Jövő tavasszal meglátjuk, de őszintén meglepne, ha összességében eredményes lenne a Jobbik pozícióváltása, főleg hosszútávon.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!