A piros ász nálunk van

2017. november 23. 18:00

Nem minden kormány képes ilyen teljesítményre, azonban ez a mostani igen.

2017. november 23. 18:00
Nagy Ottó
Magyar Hírlap

„Természetesen a reálbér-emelkedésnek nincs élete, de ez a mi béremelkedésünk, a mi kormányunk kölyke, nyugodtan büszke lehet rá mindenki, az is, aki majd nem ide szavaz majd, mert ez a mi béremelkedésünk minden pártszimpátia felett áll, nem tesz különbséget, nem válogat, de érint mindenkit. Ha még azt a maradék három hónapot, ami a hatvanhoz kell, hozzácsapjuk, és béremelkedésünk tendenciája sem változik, azaz emelkedik tovább, akkor 2018. február 23-án, már ötéves születésnapját ünnepelhetjük.

Az ötéves emelkedés több mint egy kormányciklus, bár ehhez rögtön azt is hozzá kell tennünk, hogy nem minden kormány képes ilyen teljesítményre, azonban ez a mostani igen. De például 2010 előtt regnáló elődjei nem kedveskedtek így az embereknek, pontosabban Medgyessy Péter egyszeri ötvenszázalékos béremeléssel már próbálkozott rövidke regnálása elején, csak az nem önerőből, nem az ország és gazdaság erejéből »ment«, hanem hitelből. Meg is puccsolták annak rendje és módja szerint, a hitelt meg fizethettük vissza, még az is, akinek egy fillérrel sem emelkedett a fizetése. Utódai is annyira jól muzsikáltak, hogy a végére már mindenkinek tele volt mindene, ez alól kivételt a pénztárcák jelentették. Most más a helyzet, a hitel, huss, eltűnt, visszafizettük, és a pénztárcás helyzet is megváltozott. Ehhez nagyban hozzájárult, hogy szeptemberben is két számjegyű reálbér-növekedés volt Magyarországon, az év első kilenc hónapjában pedig 10,2 százalékkal nőttek a reálkeresetek, és az sem titok, hogy ebben nagy szerepet játszott a hatéves bérmegállapodás.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nick89
2017. november 24. 09:47
Szart és fost hasonlítgatni nem okos dolog - gondolta Stirlitz.
békalepcse
2017. november 23. 22:17
Ez mind nagyon szép és nagyon jó, de! MInt Iparos, pont ma kaptam kézhez a nyugdíj alapról szóló kimutatást és annak alapján, nagyjából minimum nyugdíjra számolhatok, mint minden iparos sorstársam. Pedig nagyon nem kerestem rosszul és fizettem utána a járulékot. Miért van ez a kirekesztés?
Pinter68
2017. november 23. 22:11
Ha náluk van a piros ász, csak és kizárólag azért, mert azt is elloptá! Mert ennyit lopni és ilyen gátlástalanul valóban csak ez a kormány képes.
KannibálTatárÚr
2017. november 23. 19:57
..."a hitel, huss, eltűnt, visszafizettük"... Sajnos, megvan a' még. Csak a kamatok és a GDP-hez viszonyított nagysága csőkkent. A fanulság megvan: hitelből nem szabad osztogatni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!