A baloldal szétesése és a Fidesz négyötöde felé?

2017. november 01. 16:42

A Fideszt nem fogja megverni soha egy baloldali párt, amíg a jobb térfél teljesen üres.

2017. november 01. 16:42
Béndek Péter
1000 A Mi Hazánk

„Szinte unalmas már minden elemzés, amely a pártrendszer ilyen megborulásának okait boncolgatja. Én – szintén szokványosan – csak arra mutatok rá, hogy a versenyben csak baloldali-osztogató pártok lévén (ex-rasszista, nacionalista, progresszivista, újbalos és kvázi-szocdem kivitelben) természetesen egy szó sem esik a szabad társadalmak két legfontosabb intézményrendszeréről: a piacról és a liberális demokráciáról. Ha esne, volna valamennyi esélyünk, hogy előbb a közbeszédben, majd a társadalmi ethoszban is elmozdulhatnánk az elosztó-kiróvó paradigmától a szabadság és az értékteremtés struktúrái felé. Így semmi. A szerencsétlen ellenzékünk a Fideszt azon a pályán (a kollektivizmusén) akarja megverni, ahol az ő kezében van az adu ász (a nemzeti szocializmusé), és az ellenzék egyszerűen képtelen felfogni, hogy ez nem sikerülhet. Nem. Nem. És nem. Nem sikerülhet.

A Fideszt nem fogja megverni soha egy baloldali párt, amíg a jobb térfél teljesen üres. A magyar pártrendszer félpályás, a szabadságnak és a piacnak semmi esélye, a baloldali ellenzéknek meg a Fidesszel szemben nincs esélye. Egy kezemen meg tudom számlálni az értelmiségen belül azokat, akik valamilyen formában szembenéztek már ezzel a – nem az ő szempontjukból, hanem az ország számára – drámai helyzettel. Marad ezért az egymás után »romló« közvéleménykutatási adatok feletti siránkozás (»nahát, de még ez is! na ezt már nem!«) és Sárosdi Lilla ügyének post mortem boncolgatása felváltva. A magyar értelmiség hatalma a FB-oldalának admin jogáig terjed. A pártvezetőké addig se.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 40 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
brekker
2017. november 02. 18:53
Egyébként igaza van, hogy a Fidesz tulajdonképpen baloldali párt. Amíg a magyar tőkestruktúra olyan, hogy a túlnyomó része külföldi kézben van, és a baloldal ezeknek az ágense, addig mindenféle nyugatról importált "jobboldali" gazdaságpolitika reménytelen, mert totális önfeladással ér fel. Ha valaki ortodox, nyugati értelemben vett jobboldali pártokat és Dél-Amerikát akar, akkor szavazzon a DK- ra és csatolt részeire!
catalina9
2017. november 02. 07:12
brühühüüüü
crydog
2017. november 02. 07:12
Jah Béndek egy kis fogalmi értelmezés, az általad két legfontosabb intézményrendszerről: 1: piac - a karvalytőke ugye amit ti olyan nagyon esélyegyenlőnek állítottatok be, pedig lófaszt mama, csak a már meglévő piacainkat taposta le két lábbal.. 2: liberális demokrácia - ugyanennek a karvalytőkének a hiénái akik a megmaradt koncot ( nemzeti vagyonunkat) próbálták meg szétprivatizálni.. Rohadj meg, görögország szintjére nulláztatok le minket, ha nem kaptunk volna észbe most tele lennénk muszlim kecskebaszókkal egy csontig lerabolt országban. A jobboldal nem üres faszfej, hanem tele van hazafiakkal akik a pokol mélyére kívánják a te "két legfontosabb intézményrendszeredet".
Balango
2017. november 01. 22:12
"természetesen egy szó sem esik a szabad társadalmak két legfontosabb intézményrendszeréről: a piacról és a liberális demokráciáról" 1. A liberális demokrácia nem intézményrendszer. 2. Sokat elárul a szabad társadalmakról, hogy a legfontosabb intézményrendszerük a piac. A legfontosabb eszményük pedig a Mammon.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!