Sok baj van Orbán Viktor őcsényi nyilatkozatával

2017. szeptember 30. 12:09

Egy ország vezetője akkor sem támogathat, akár csak hallgatólagosan törvénysértést, bűncselekményt, erőszakot, ha életerős észak-afrikai férfiakat vártak volna Őcsénybe, nem pedig anyákat és gyerekeket.

2017. szeptember 30. 12:09
Sztankóczy András
Heti Válasz

„Ez ugyanis abból a szempontból teljesen mindegy, hogy egy ország vezetője akkor sem támogathat, akár csak hallgatólagosan törvénysértést, bűncselekményt, erőszakot, ha életerős észak-afrikai férfiakat vártak volna Őcsénybe, nem pedig anyákat és gyerekeket. Az erőszak ugyanis az állam előjoga, neki kell lépnie, ha veszélyt érez. Az, ami Őcsényben történt, nem polgári engedetlenség, nem kordonátvágás, nem civil ellenállás, hanem az első lépés a lincselés felé vezető úton. Ha Orbán tényleg megérti a falubeliek félelmeit (amelyeket amúgy nem kis részben a kormány keltett), akkor is választhatta volna azt a megoldást, hogy e megértés hangsúlyozása mellett egyszersmind elítélje a törvénytelenséget, sőt a törvény szigorával fenyegesse meg az elkövetőket. De nem ezt tette.

A migráns és a menekült közötti különbségtétel elmaradása inkább csak azért érdekes, mert a magyar hivatalos álláspont eddig mindig kínosan vigyázott arra, hogy ezt a kettőt megkülönböztesse, mondván Magyarország kész segíteni a valóban üldözötteken, csak azokkal szemben lép fel határozottan, akik a jobb élet reményében érkeznek Európába. Ezt a morális érvelést vágta most keresztbe a kormányfő.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 184 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Balogh Norbert
2017. október 02. 15:35
GECI VÁLASZ Azzal is sok baj van, hogy anyukád és apukád valamikor összetalálkozott egymással.
néhai Ch.Pilot
2017. október 01. 23:10
Egy eredeti, tőrül metszett hazaáruló cikket olvashattak, Kedves Látogatóink!
BőröndÖdön
2017. október 01. 18:49
A gyűlôlet birodalma,köszi,fidesz!
matykox
2017. október 01. 15:36
Nem a "nyilatkozattal" van baj, hanem ezzel az új seggíró sztankoczyval. Sztankococcus lenne a helyes név az ilyen firk ászokra.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!