Jöttem, láttam... meggyőződtem

2017. szeptember 01. 13:05

Szijjártó Péter elérte azt is, hogy az ideiglenes határátlépők közül kettőt hamarosan állandósítanak, és Kolozsváron is nyugvópontra juthat a Magyar Kulturális Központ több éve görgetett-halasztott ügye.

2017. szeptember 01. 13:05
Rostás-Péter István
Maszol

„Szijjártó Péter elérte azt is, hogy az ideiglenes határátlépők közül kettőt hamarosan állandósítanak, és Kolozsváron is nyugvópontra juthat a Magyar Kulturális Központ több éve görgetett-halasztott ügye.

Amit nem ért el a magyar külügyér Meleşcanunál, az a »vásárhelyi csomag« megoldása: a MOGYE és Római Katolikus Gimnázium kérdését ugyan felvetette Szijjártó Péter, de érdemi reakció nem érkezett. Mint ahogyan a közlemények nem említik a Minority Safe Pack kezdeményezése elleni román pálfordulást sem, bár aligha tudom elképzelni, hogy ne szerepelt volna – legalább a kölcsönös tájékoztatás okán – a megbeszélések napirendjén, akár az egyebek alpontnál.

És, bár pontosan négy hónap választ el a centenáriumi esztendő startjától, kötve hiszem, hogy mindössze annyi hangzott el, ami a sajtóban is megjelen(hetet)t. Meleşcanu átkaroló művelete, a kormányközi akcióra vonatkozó javaslat, ahol a történelmi kérdéseket is átbeszélik, mintegy meghaladva ezáltal a fennálló vitás kérdéseket és a lehető legderűsebben tekintenek a közös jövő felé, nos, ez a diplomáciai sasszé kategóriába tartozó figura.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2017. szeptember 01. 17:47
Kettőn áll a vásár az eredményhez a másik fél is kell.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!