Tanulj Helga, muszlim lesz belőled!

2017. szeptember 01. 17:00

A tananyag meghatározó része lesz Szulejmán szultán az európai kultúrához való hozzájárulása, amelyhez segédanyagként szolgál egy nagyszerű török sorozat.

2017. szeptember 01. 17:00
Máté T. Gyula
Pesti Srácok

„Hát a mai tanévnyitó izgalmasabb lesz. Nem lesz Kant, Goethe vagy Heine idézet. Helyette beolvassák Aydan Özoguz integrációs miniszter nyilatkozatát, amely szerint a fenti urak tulajdonképpen nem is léteztek. A török származású szociáldemokrata hölgy szerint ugyanis »német kultúra, mint olyan, a nyelven túl egyszerűen nincs is«.

Aminek persze nyilván van, aki örül: irodalom óra kilőve. Özoguz szerint ezen kívül »a német történelem legfőbb alakítója és motiválója a sokféleség, ezért nem kell félni ettől a jövőben sem«. Aki azt gondolta azonban, hogy ezzel a történelem tanulástól is mentesült, az tévedett. Történelem oktatás lesz, csak másképpen. Azt persze eddig is tudta a rendes német diák, hogy Nagy Frigyes rettenetesen kirekesztő volt, Bismarck kancellár meg pláne. Azt is megtanulták, hogy a második világháború kizárólag a normandiai partraszállásról és a holokausztról szólt.

Most azonban a tananyag meghatározó része lesz Szulejmán szultán az európai kultúrához való hozzájárulása, amelyhez segédanyagként szolgál egy nagyszerű török sorozat több évadja is. Aki azt megnézi, joggal számíthat jobb jegyre.

Új értelmezést kap Bécs ostroma is, és főleg Magyarország és Lengyelország elfogadhatatlan történelmi szerepe. Mert mindkét ország évszázadokon keresztül rendkívüli agresszivitással akadályozta a civilizációk egyesülését. Ragaszkodott olyan, már akkor elavultnak ítélhető dolgokhoz, mint a hit és a nemzet. Önző módon nem fogadva be az Ázsia felől érkező muszlim hitű menedékkérőket.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 94 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Amondó
2017. szeptember 03. 17:14
Kilenc év múlva csak annyit veszünk észre, hogy a tűzijátékot kilenc nappal későbbre helyezik át.
saci43
2017. szeptember 03. 10:52
"A tananyag meghatározó része lesz Szulejmán szultán az európai kultúrához való hozzájárulása, amelyhez segédanyagként szolgál egy nagyszerű török sorozat." A Kedves Vezető meg áhítattal bámul: https://uploads.disquscdn.com/images/dd171e6b42981eafa104ca4df695317acaf6d3542280f5d75e5 6532013e71d43.jpg :)
Csakcsöndben
2017. szeptember 02. 12:50
ugyanaz angol felirattal: https://www.youtube.com/watch?v=WtN2gIKBHW8
Csakcsöndben
2017. szeptember 02. 12:36
másik példa a Juma, a "fiatal, muszlim, aktív" szervezet képviselője, aki egy konferencián azt mondta, hogy a fiatal muszlimoknak sehová se kell integrálódnia - a későbbi magyarázat szerint úgy értette, hogy már eleve teljesen integráltak, tehát nincs ilyen probléma... https://www.youtube.com/watch?v=DyO8WR1oe44
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!