Ha ez mind nincs, akkor mi van?

2017. szeptember 04. 10:41

Épp tegnap őrjöngtem, amikor elolvastam ennek – az egyébként épp török származású – német integrációs miniszter asszonynak a mondatát, hogy márpedig olyan, hogy német kultúra, nem létezik. Ha ő integrációs miniszter, de nincs mihez integrálódni, akkor miért megy be reggel dolgozni? Interjú.

2017. szeptember 04. 10:41
Bayer Zsolt
Bayer Zsolt
888

„Egy másik mániám, ezerszer elmondtam, mindig ki is röhögtek érte odaátról, hogyha a rendszerváltást aszerint nézzük, hogy eljutottunk mondjuk a Zsurzs Éva-féle Abigéltől az RTL Klubon futó faszpörgetőig, akkor ezért kár volt rendszert váltani. (nevetés) Tegyük föl a kezünket, gyerekek, ezért nem érte meg!

Kulturális hanyatlásra gondolsz?

Bayer: Igen, és az egész nyugati világ ebben szenved. A keleti világ kevésbé. Ezt nyilván lehetne még cizellálni, de nagy vonalakban szerintem erről van szó. És az is igaz, hogy még hogyha ezért, ha félre akarják érteni, akkor félreértik, és majd ezért is meg lehet majd kövezni engem, de nem érdekel… De mondassék ki: az európai keresztény ember utolsó nagy hősi eposza – ha már az Iliásszal kezdtük –, a mi utolsó nagy hősi eposzunk, gyerekek, az a második világháború volt. És ebből a szempontból még az is mindegy, hogy ki harcolt a jó és a rossz oldalon. Mert a hősi eposz hőse volt az a Moszkva alatti lövészárokba belefagyott német katona is ugyanúgy, mint az Omaha Beachen vízbefulladó és géppuskával szétlőtt amerikai, brit meg francia tengerészgyalogos, aki partra szállt. Ebből a szempontból mindegy. Akkor írt ez a földrész és ez a keresztény világ utoljára egy nagy hősi eposzt. Ennek volt egy ilyen torz – nem azt akarom mondani, mert valódi halálok voltak ott is, de az a második világháborúhoz képest mindenképpen béka-egér harcnak tűnő – utolsó felvonása a délszláv háború a '90-es évek elején, ami érintett egy szűk, európai szegmenst, néhány nemzetet, de lényegében Európa az utolsó 70 évben, benne az európai keresztény, ha úgy tetszik fehér ember szépen belehülyült a jólétbe. Ezért tartunk most itt.

Tehát azt mondod, hogy van egy minőségprobléma kulturális-szellemi értelemben, és egy elpuhultság-probléma.

Így van.

És ez a kettő együtt visszafordíthatatlan folyamatot eredményez, aminek számtalan tragikus következménye van.

Bayer: A világ varázstalanítva lett – énekelte Cseh Tamás Bereményi szövegére. És mondjuk nekem az ELTE-n egy Závodszky Géza '86-ban már imígyen horgadt fel – és akkor persze mi kiröhögtük őt, mert nem értettük, hogy akkor mégis miről beszél, mikor mondja –, hogy »mondják meg nekem maguk, hogy maguknak kik a hősök? A porcogós Szikora?« – tette föl a kérdést imígyen Závodszky tanár úr, és mi persze röhögtünk és nem is értettük, és mondtuk, hogy »jaj, tanár úr, szegény, belebolondult.« Ő '48-nak volt a nagy tudója, belebolondult '48-ba. Ma már értem, hogy mire célzott: varázstalanítás, hőstelenítés, sehol egy hősi eposz. Mondassék ki ezredszer is, hogy »és a Guttenberg-galaxisnak is vége van«. Ki olvas ma könyvet, gyerekek, ki? Mutassatok egy embert! Épp tegnap őrjöngtem, amikor elolvastam ennek – az egyébként épp török származású – német integrációs miniszter asszonynak a mondatát – ti írtátok meg –, hogy márpedig olyan, hogy német kultúra, nem létezik. Először is akkor nem értem, hogy ő akkor minek a minisztere. Mert ha ő integrációs miniszter, de nincs mihez integrálódni, akkor miért megy be reggel dolgozni? De ez csak az első ellentmondás. És akkor az az ember, aki jön a '80-as évekből, a múlt évezredből, és hozza a batyujában ezt a sok fölösleges lomot a Gutenberg-galaxisból: cipeli magával Heinét, Goethét, Thomas Mannt, a nagy német romantikát, ugye a Grimm fivéreket a Fekete-erdőből, és azt mondja: »ha ez mind nincs, akkor mi van?«”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 41 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
szancso
2017. szeptember 05. 08:49
A német oktatás már a 80-as években szinvonaltalan volt, az akkori BRD összes tartománya közül egyedül a bajor és baden-würtenbergi gimnáziumi oktatás van még magas fokon. Gühlen - az akkori Erdogan barát, ma az USA-ban élő milliárdos - már abban az időben a CDU erős támogatásával létrehozott felsőoktatási intézményeket iszlám - főleg török - gyerekek oktatására, cél ezeket egyetemekre bejutattni, majd onnan a politikába, mely, amint látjuk, mára meghozta gyümölcsét. Mára mindegyik pártban megtalálhatóak, ezért szinte lehetettlen a meglévő törvények alkalmazása a muszlimokra. U.I. Tisztelt Bayer úr, egy kicsit zokon vettem, hogy ön csak az idősődő hölgyek fiatalosságával foglalkozik és nem tért ki az öregedő férfiakra, akik "öregedő" feleségüket 20-30 évvel fiatalabbra cserélik és úgy tesznek, mintha ők is ismét kamaszok lennének.
zakar zoltán béla
2017. szeptember 04. 20:23
!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Negue
2017. szeptember 04. 18:11
" Ha ő integrációs miniszter, de nincs mihez integrálódni, akkor miért megy be reggel dolgozni? Interjú." Jó kérdés. Fejtetőre állt a világ!
balbako_
2017. szeptember 04. 13:23
Igen nincs német kultúra, mert feladták. Schiller, Goethe mehetnek a francba, marad a Korán, mert ami abban van az minden, ami nincs benne az meg felesleges.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!