Atomlicit

2017. augusztus 14. 15:19

A koreai rezsim elég büszkén adta a világ értésére, hogy van már interballisztikus rakétája és akár Chicagót is atomhulladékká változtathatja.

2017. augusztus 14. 15:19
Mátyás Győző
168 Óra

„Az a nagy kérdés, hogy a kubaihoz eléggé hasonlatos mostani helyzetben Kim Dzsongun képes vagy hajlandó lesz-e pislogni? Márpedig nagyon úgy néz ki, hogy nem biztos. A koreai rezsim – Észak-Korea 2003-ban első országként mondta fel az 1970-ben hatályba lépett, 188 ország által aláírt és ratifikált atomsorompó-szerződést – elég büszkén adta a világ értésére, hogy van már interballisztikus rakétája és akár Chicagót is atomhulladékká változtathatja. Bár most éppen csak Guamot akarja körbelőni.

E pillanatban az egyre eszkalálódó verbális adok-kapok megy a felek között, ami inkább Kim Dzsongunnak áll jól. Trumpot támogatói is óva intik a további üres fenyegetőzéstől, mert az aláássa a hitelét. Márpedig Trump úgy találta, hogy talán a »fire and fury« beígérése sem volt elég kemény, így még ráerősített az ijesztgetésre: »Észak-Korea jobban teszi, ha összeszedi magát, vagy olyan bajba kerülnek, amilyenbe csak nagyon kevés nemzet került valaha is.«”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Szorgos Lajhár
2017. augusztus 15. 19:12
Az egyébként igen intelligens szerzőnek ebbe a cikkébe azért nem sikerült bevennie szokásos Orbán-fóbiáját.
spájdernecc
2017. augusztus 15. 14:58
Majdnem mindent értek. De mi az az interballisztikus rakéta?
kaltran
2017. augusztus 14. 22:13
NEM TELJESEN ÉRTEM AZ EGÉSZET. HA IZRAEL ANNO PÁR ÓRA ALATT LELÉPTE A TELJES EGYIPOMI LÉGIERŐT MÉG A FÖLDÖN(!), RADAR ALATT REPÜLVE, AKKOR AMERIKA MI A KESERVIT SZAROZIK ITTEN? UTÁNA FELAJÁNLHATJÁK KÍNÁNAK: PARANCSOLJATOK, VONULJATOK BE ODA. INKÁBB KÍNA, MINT EZ AZ UGRÁLÓ PÖCS. AZTÁN KÍNÁVAL JOBBAN LEHETNE EGYEZKEDNI ÉSZAK-KOREA SORSÁRÓL.
zakar zoltán béla
2017. augusztus 14. 21:28
sssssssssssszzzzzzzzzzzAr
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!