Olimpiai üzemmódban működött Budapest

2017. augusztus 04. 09:59

A vizes világbajnokság, a Forma-1 és a győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál miatt Budapest olimpiai terhelést kapott az elmúlt két hétben. Interjú.

2017. augusztus 04. 09:59

„Mi a végső mérlege a vizes világbajnokságnak?

Két hét alatt összesen félmillióan szurkoltak élőben, a lelátókon. 485 ezer jegyet adtunk el, és a nagyközönség mellett közel 15 ezer újságíró, akkreditált vendég látogatott ki a versenyhelyszínekre. Egymilliárd forint a jegyárbevétel, és mindent összevetve legalább százezren érkeztek két hét alatt Magyarországra a vb miatt.

Miként bírta a város, hogy közben a Forma–1 is ment?

A FINA mellett a Forma-1-re még 250 ezer ember érkezett Budapestre, és a győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál számos vendége is a fővárosban szállt meg. Ezekben a napokban Budapest olimpiai terhelést kapott, olimpiai üzemmódban működött – és helytállt. Emellett világszerte több százmillióan követték az eseményeket tévén, a neten, rádión és újságokon keresztül. A magyar főváros tehát jelesre vizsgázott, de a világbajnokság valódi haszna éveken, sőt évtizedeken keresztül mutatkozik majd meg. A vb-t ugyanis nem a vb miatt rendeztük, sőt, pusztán e két hét miatt tilos lett volna belevágni. Az igazi motiváció az a rengeteg előny, amely messze túlmutat magán a világbajnokságon.

Mik lennének ezek?

Legalább öt dologra érdemes az elmúlt napok hosszú távú örökségeként tekinteni. A vb alkalmat adott, lehetőséget teremtett olyan városépítő beruházások megvalósítására, amelyek az esemény nélkül is szükségesek Budapesten, és évtizedekre teszik jobb, élhetőbb várossá a nemzet fővárosát. Régi adósságokat is törleszthettünk így. Angyalföldet a legnagyobb dunai árvizek sem öntik el többé, mert a Duna Aréna mellett megépült az eddig érthetetlenül hiányzó egy kilométeres gát. A Hajós és a Csaszi állapota már vállalhatatlan volt, most ezek újjászülettek. A Duna Arénával majd’ száz év után kapott új, korszerű versenyuszodát a főváros. A Margitszigettől a Duna-partig fontos köztereket újítottunk meg. A vb a világ térképére teszi Budapestet, nagy lökést adva a turizmusnak, a vendéglátóiparnak. A vb munkahelyeket teremtett, összesen tízezer ember kellett minden feladat elvégzéséhez két év alatt. Mindez segíti a gazdasági növekedést, bevételt hoz az országnak. És hát ez az egész egy nagy sportsiker is: erősödik a versenysport, ősszel több gyerek jelentkezik úszni, vízilabdázni, többet edzenek majd a szabadidejükben. E két hét közösségépítési eredmény is volt: Magyarország megerősödhetett önbecsülésében és összetartozásában. A vb az ország közös sikere volt, minden magyar büszke lehet erre a teljesítményre.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2017. augusztus 05. 16:33
A teljes szövegből kiderült, amit eddig is tudtunk, szó sem volt semmiféle költségtúllépésről.
cutcopy
2017. augusztus 05. 13:28
Ne légy már annyira debil mint Horváth Csaba, a szocik támogatták az olimpiát is és a népszavazást is egyszerre, tudod ők mindig következetesen határozottak voltak, egy seggel két lovat..
cutcopy
2017. augusztus 05. 11:27
"A NOB Limában, a 2017. szeptember 13-i közgyűlésén fog MAJD dönteni" Látom ennek a menetrendjével sem vagy tisztában, már rég eldöntötték, ott meg majd hivatalosan bejelentik..
u.cserkész
2017. augusztus 05. 11:27
Most olvasom, hogy Komáromnál még egy hidat építenek. Már megint azon ügyködnek, hogy miként lehet ellopni a közvagyonból egy csomó pénzt. Ezek csak építenek, építenek, mi meg, szegény magyarok előbb-utóbb visszasírjuk a baloldali kormányzást. (Remélem, értitek a viccet.):-))
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!