A Kúria ítélete a lúgos orvos ügyében a bántalmazott nők arculcsapása

2017. június 14. 12:02

Ez az ügy négy éve húzódik. Az áldozat, Renner Erika négy éve küzd az igazáért a magyar igazságszolgáltatás árjával szemben úszva.

2017. június 14. 12:02
Pósfai Orsi
Kettős Mérce

„A Kúria tegnap hatályon kívül helyezte a lúgos orvosként elhíresült Bene Krisztián ellen korábban másodfokon meghozott ítéletet. Az ügyet azzal az indokkal dobták vissza az ítélőtáblára, hogy nem lett kellőképpen bizonyítva a vádlott bűnössége. Az alaposabb bizonyításra most kegyesen lehetőséget adott a Kúria, így tovább húzódhat ez a rettenetes ügy, és ki tudja, mikor – ha egyáltalán – szolgáltatnak benne végre igazságot. Így továbbra is fennáll a lehetőség, hogy lúgos orvos ügye azoknak az eseteknek a tárházát gazdagíthatja tovább, melyekben bántalmazó férfiak megússzák tettüket, pedig ilyenekből már eddig se szenvedtünk hiányt Magyarországon.

Bizonyára sokakat megdöbbentett a Kúria ítélete, miután első–és másodfokon is elítélték az orvost, hiszen több bizonyíték is alátámasztotta bűnösségét. Ráadásul csak azért fellebbezhetett a Kúriára, mert másodfokon beemelték a vádba a magánlaksértést és az okirattal és készpénzhelyettesítő eszközzel való visszaélést, ezek az elsőfokú ítéletben nem szerepeltek, így biztosítani kellett ellenük is a jogorvoslat lehetőségét. De nem maga a támadás miatt került az ügy a Kúria elé, így mindenki azt várhatta, hogy kedden végre pont kerül a történet végére. De nem így történt.

Ez az ügy négy éve húzódik. Az áldozat, Renner Erika négy éve küzd az igazáért a magyar igazságszolgáltatás árjával szemben úszva. Csak az ő, és az őt támogató jogvédők kitartásának köszönhető, hogy egyáltalán idáig eljutott az ügy, hiszen a Fővárosi Főügyészség egy évvel a támadás után megszüntette a Bene elleni nyomozást, és csak a sértett panasza után emelt vádat. Ezek után pedig elsőfokon az orvos nevetségesen alacsony büntetést kapott (4 év börtönt és 5 év eltiltást az orvosi hivatás gyakorlásától), és csak másodfokon ítélték 9 év börtönre és tiltották el örökre a praktizálástól.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 92 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
rozmarbajusz
2017. június 14. 14:27
Nem tudom, mi a túró van a bírákkal (vagy ezzel az egész korral). Bezzeg, ha azt mondta volna, hogy nem volt holokauszt, egyből ment volna börtönbe. Velemenyszabadsagban nem mondhatsz ki mindent, kulonben becsuknak, testi bantalmazasert meg évekig meg szabadon járkálsz, ahelyett, hogy levagnak a kezed.
Sulammit
2017. június 14. 12:57
Pontosan tudni lehetett, hogy nem születhet ítélet, a levél miatt ami előkerült. Ha a te férjed, fiad, apád ülne a vádlottak padján, nem követelnéd meg a mindenre kiterjedő körültekintő eljárást? A vádlott addig is ül. Nagyon sok ilyen eset van, ne mosd össze a női bántalmazással. Ez a nő, gyerekkora óta ismeri a vádlottat. Megcsalta vele a férjét!
Megtalálta
2017. június 14. 12:46
A Kettős Mérce szennyblog a hazug propagandájával meg elmehet a francba.
Nannyó
2017. június 14. 12:45
Csak remélni tudom, hogy ez az állat soha többé nem dolgozhat orvosként.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!