Régen a keresztényég is ellenzéki volt

2017. május 04. 13:55

A maga idejében a kereszténység létrejötte és a reformáció is abszolút mozgalmi, ellenzéki dolog volt. Számomra a hit ennek megélése, vagyis hogy teszek is egy igazságosabb világ létrejöttéért. Interjú.

2017. május 04. 13:55
Szatmári Áron
Szabad Pécs

 

„Hogyan kell ezt elképzelni, ennyire egyértelmű, hogy valakiből aktivista lesz?

A maga idejében a kereszténység létrejötte és a reformáció is abszolút mozgalmi, ellenzéki dolog volt. Számomra a hit ennek megélése, vagyis hogy teszek is egy igazságosabb világ létrejöttéért. Amikor a Kerényi Károly Szakkollégiumba kerültem, ez kiegészült egy nagyon demokratikus elköteleződéssel. A szakkollégium ugyanis mind felfogását, mind működését tekintve nagyon demokratikus, és ezt nap mint nap gyakorolják. Fontosnak éreztük már a HaHá-s időkben is, hogy ne csak szakmai, de közéleti szinten is reagáljunk, álláspontot fogalmazzunk meg. Így közösen döntöttünk arról is, hogy cselekedni kell.

(...)

Mit gondolsz, fog érni a tevékenységed miatt atrocitás?

Egyfelől mondhatják, könnyen beszélek, ösztöndíjas vagyok, és még ha az egyetemi autonómiát a kormányzat régóta bontogatja is, még maradt valami belőle. És tudom, hogy később lehetnek nehézségeim esetleg amiatt, hogy aktív állampolgár vagyok. Nem félek tehát, de ha már félnem kellene ettől, akkor meg azért csinálnám. Nem tudnék úgy élni, hogy nem tettem semmit, amikor kellett volna. Számomra az is egy nagyon fontos keresztény példa, hogy ha igazán hiszel valamiben, akkor azért a tetteiddel is felelősséget kell vállalni.”

*

Szatmári Áron a PTE BTK Irodalomtudományi Doktori Iskola hallgatója, XVI. századi protestáns zsoltárokat kutat. Korábban a Hallgatói Hálózat tagja volt, idén a CEU melletti pécsi kiállás egyik szervezője volt.

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Lolka-Bolka
2017. május 05. 22:17
ki ez a baromarcu okor ........... tuti buzi a barom
Senye Péter
2017. május 05. 09:40
A megalakuló kereszténység a Római birodalom polgárainak és nem polgárainak megbékélését hirdette.
Mich
2017. május 04. 23:19
Egy Soros-bérenc álma...
antioxi
2017. május 04. 19:31
"haha" - hahaha-:)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!