Amikor leszáll az éj, Nicolas Cage új filmjében akkor jönnek a Goofy-szörnyek
Cage rage helyett komolyan vehetetlen szörnyek, alibi történet és alibi szereplés másfél órán keresztül, amit ki lehet bírni, csak éppen felesleges.
Ahogyan az épület matrjoska babához hasonlóan (azaz nem túl jól) leplezett titkai lassan feltárulnak, a háttérben egy grandiózus összeesküvés-elmélet kezd kibontakozni.
„Ez a regény nem akar többet, mint négyszáz oldalon keresztül szórakoztatni. Ennek fényében érthető is a sok pozitív olvasói vélemény. Csak épp azok nem kapnak semmit, akik joggal számítanának rá. A történet onnantól, hogy a lovecrafti rémálom elszabadul, azaz a könyv utolsó ötödétől, teljesen komolytalan. Nem akarom lelőni a poénokat, de köpni-nyelni nem tudtam a temérdek ostobaságot olvasva.
Egy valamiben azonban mégis telitalálat a regény. Meggyőződésem, hogy teljes mértékben félreértelmezi Lovecraft eredeti szándékát, de mégis találó. Az író gigászi szörnyalakjait »csúcsragadozókként« írja le. Ez egyrészt passzol a viselkedésükhöz, másrészt illeszkedik a »se nem jó, se nem gonosz« rajongói alapelváráshoz. Ám ez is csak azt bizonyítja, hogy a lovecrafti rémirodalom mibenlétének megértéséhez nem elegendő csupán a gyakran visszatérő motívumokat ismerni.”