Rokonok

2017. március 27. 17:42

Külön frakciót alakíthatnának azok a romániai képviselők és szenátorok a bukaresti parlamentben, akik ellen összeférhetetlenség miatt az elmúlt években bűnvádi eljárás indult rokonaik alkalmazásával összefüggésben.

2017. március 27. 17:42
Rostás Szabolcs
Krónika

„Hát csupán annyi, hogy külön frakciót alakíthatnának azok a romániai képviselők és szenátorok a bukaresti parlamentben, akik ellen összeférhetetlenség miatt az elmúlt években bűnvádi eljárás indult rokonaik alkalmazásával összefüggésben. Az érintett honatyák természetesen se törvénytelennek, se etikátlannak nem tartották, ha közeli hozzátartozóikat foglalkoztatják közpénzből, és rendszerint súlyos abúzusnak nevezték az ellenük indított vizsgálatot.

Kerekes Károly volt RMDSZ-es képviselő például – aki jogerősen másfél év felfüggesztett börtönbüntetést kapott fia alkalmazásáért – korábban azt hozta fel mentségére, hogy Európában sehol sem számít bűncselekménynek családtagot alkalmazni asszisztensként vagy irodavezetőként, és lám, a párizsi törvényhozás csaknem hatszáz tagja közül ötven a saját feleségét alkalmazza és másik ötven különböző családtagjait.

Nos Fillonék esete is bizonyítja, miként vélekednek erről a gyakorlatról a nyugat-európai országban, ahol a botrány legelső következménye az lesz a politikus számára, hogy elbukja az államfőválasztást. Tanulság: még ha nem is ütközne törvénybe a rokonok helyzetbe hozása, politikustól, közszereplőtől minimális erkölcsi elvárás, hogy ne próbálja közpénzből »kitömni« a közeli hozzátartozóit. Vajon felfogják-e ezt Bukarestben és Kolozsváron?”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
noMores
2017. március 27. 18:07
Orban-matolcsy...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!