Együtt élni gyerekként az erőszaktevővel

2017. március 01. 00:04

Élőláncot alkotnak-alkottak sokan, akik együtt éreznek azzal a kényszerláthatásra kötelezett kislánnyal, akinek ügyében múlt héten döntött jogerősen a bíróság. Miért kell együtt élniük gyerekeknek olyan szülővel, akiktől rettegnek? Interjú.

2017. március 01. 00:04
Spronz Júlia
MNO

Egy múlt heti jogerős ítélet eredményeképpen csütörtök délután 17 órakor kellett átadjon az anyukája egy 11 éves kislányt az apának, aki ettől a pillanattól kezdve a szülői felügyeletet fogja gyakorolni felette. Az apa ellen eddig kétszer indult nyomozás a kislány sérelmére elkövetett szexuális visszaélés miatt – jórészt a kirendelt igazságügyi szakértők véleményére alapozva –, ám a nyomozás mindkét esetben megszűnt. A kislány évek óta a kapcsolatot sem hajlandó tartani az apával, sikítva menekül, ha meglátja. Az anyával és lányával való együttérzésük kifejezésére élőláncot szerveztek a Patent Egyesület tagjai.

– Nem demonstráció ez, nem terveztünk semmit csinálni vagy mondani, sem beavatkozni. Csak „néma tanúk” vagyunk ebben a szomorú helyzetben – mondta el lapunknak Spronz Júlia, a szervezet jogvédője. – Ezt a jelenlétet nem kérte tőlünk senki. Az ötlet Judith Hermann alapművéből ered, amely hangsúlyozza, hogy az értő tanúk a legnehezebb helyzetben is erőt tudnak adni a túléléshez és a gyógyuláshoz akkor is, ha épp ott és épp akkor nem tudnak a megértésnél és a fájdalom elismerésénél hatékonyabb segítséget nyújtani.

– Meggyőződésem, hogy a bírók, akik ilyen döntéseket hoznak, fel sem fogják, milyen a szerető anyai közegből kiragadni egy kislányt, és odaadni annak az apának, akivel évek óta a kapcsolattartást is megtagadja, és sikítva zokog, ha meglátja. Ezt a bíróság kis megrázkódtatásnak titulálta az ítéletben, miközben ez egy életre szóló trauma – fogalmazott Spronz Júlia, aki szerint a szívfacsaró eset sajnos nagyon tipikus.

– Évek óta próbáljuk felhívni a figyelmet arra, hogy a gyerek sérelmére elkövetett szexuális visszaélés vádjával induló esetek rendre visszafordulnak. Rendkívül nagy számban szüntetik meg a nyomozást az ilyen ügyekben. Ennek álláspontunk szerint elsősorban az az oka, hogy a magyar rendőrség nem képes tisztességesen nyomozni ezeket az eseteket. Mindazon országokban, ahol vannak erre specializálódott rendőri egységek, amelyek célzott képzést kapnak, érzékenyítik őket, megkapják a technikai tudást, amire szükség van az eredményes nyomozáshoz, ott lényegesen nagyobb arányban sikerül bebizonyítani, hogy valóban történt visszaélés. Nem úgy, mint Magyarországon, ahol az esetek többségében még odáig sem jut el az ügy, hogy kihallgassák a vélelmezett elkövetőt – mondta el Spronz Júlia.

(...)

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Csigorin
2017. március 07. 00:54
"Rendkívül nagy számban szüntetik meg a nyomozást az ilyen ügyekben. Ennek álláspontunk szerint elsősorban az az oka, hogy a magyar rendőrség nem képes tisztességesen nyomozni ezeket az eseteket." Szerintem meg azert mert nagyon hamar egyertelmuve valik hogy pusztan az elvalt no gatlastalansaga az ami merteket nem ismerve ilyen aljas undorito huzasokat csinal az apaval szemben. Pl: megoleled megpuszilod a kislanyod akit szeretsz, mindjart ugy lesz eloadva hogy szorongatja, fogdossa, tapogatja, olelgeti, nyalogatja (nem kivant torlendo). Es ez csak egy otlet, ennel egy bosszuszomjas rosszindulatu no ezerszer kreativabb.
Csigorin
2017. március 04. 11:19
Mert ez egy otforintos erv azert, es barmelyik szulo tudja mekkora elonyben van egy kisgyereknel az, aki napi szinten hat ra. Semeddig se tart szorongast kelteni a gyerekben a masik szulo irant, mivel meg nincs sajat kialakult ertekitelete, es siman bele lehet plantalni, hogy o akkor jo kisgyerek es akkor szereti az anyut, ha nem akar elmenni az apuval. Elnenek is vele vissza rendesen az elvalt nok ha lehetseges lenne egy ilyen gumiszabalyt hozni, keves gatlastalanabb teremtmeny van a Foldon mint az apat eluldozott elvalt "anya". Az hogy "nyomozas indult" meg semmit se jelent azon kivul hogy a rosszindulatu anya felnyomja az apat minden letezo helyen, hogy artson neki. Miert szunt meg? Netalan nem azert mert a szakertok megalapozatlannak talaltak?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!