Figyelem, a szellemi honvédőket a szüleik várják a játszótér kijáratánál

2016. december 21. 13:28

És kik lehetnek a szellemi honvédők? Na, azok valóban léteznek. Néha találkoznak, összefognak, védik a magyar szellemet, aki ezt nem érti, nem jó magyar, hanem más.

2016. december 21. 13:28
Seres László
Seres László
hvg.hu

Az MTI-t azért tartjuk, hogy beszámoljon a fontos eseményekről, úgyhogy az MTI megint beszámolt egy fontos eseményről. Itt hívnánk fel az olvasó figyelmét arra, hogy amit az alább szó szerint idézünk, azt nem mi találtuk ki, nem a Hírcsárdát szemléztük, és az MTI-n kívül semmilyen más tudatmódosítót nem használtunk hozzá.

»Ifj. Lomnici Zolán, a CÖF-CÖKA szóvivője "figyelemmel a kötelező kvótával kapcsolatos betelepítésekre és a népszavazás eredményére, véleménynyilvánító sajtótájékoztatót tart és bemutatja a Szellemi Honvédők levelei kapcsán kért plakátját«.

(...)

Akkor. Mi lehet, így műfajilag nézve, a "véleménynyilvánító sajtótájékoztató"? Van ügydöntő is, aminek a végrehajtása kötelező? Vagy létezhet sajtótájékoztató ott elmondott vélemény nélkül is? És kik lehetnek a szellemi honvédők?

Na, azok valóban léteznek. Néha találkoznak, összefognak, védik a magyar szellemet, aki ezt nem érti, nem jó magyar, hanem más. Itt van pl. Balog Zoltán, aki az MTI szerint ezt közölte a szellemi honvédők spiritiszta szeánszán:

»A szellemi honvédelemről szólva a miniszter rámutatott: a modern, posztmodern korban az, amit csak megvédeni akarnak, el fog veszni. Ma már nem elég megvédeni azt, amink van, hanem vissza kell szerezni, ami a miénk volt – tette hozzá.«

Kíváncsian várjuk tehát, milyen plakátok készültek a szellemi honvédők milyen levelei alapján, ill. kapcsán, közpénzből.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kaltran
2016. december 22. 14:03
Téged meg a Sátán vár a pokol kapujában! A dolog abban a tekintetben pontos és stimmel, hogy az olyan pöcsök mint te, soha a büdös életben nem tudtatok megbarátkozni olyan fogalommal és dologgal, amit a valódi felettes magas szellemiség "megfertőz". Nálatok egy romantikus, érzelmes film, történet vagy könyv, bugyinedvesítő közröhej. Nincs hozzá értékelő készüléketek, hogy a "szellemi honvédelem" valódi egyszerű és nagyszerű és sajnos sürgető emberi oldalát meglássátok. Ezt a fajta hont, igenis védeni kell, mert támad a SEMMI. Kezetekből még a kalács sem jó. Buta, szívtelen lelketlen bugrisok!
Text adósság
2016. december 22. 12:48
"Figyelem, a szellemi honvédőket a szüleik várják a játszótér kijáratánál Seres László" Figyelem, figyelem a HVG homokozójából jelentkezzetek pellus cserére!
atila68
2016. december 22. 07:29
Mit szeretett volna mondani? #egyszerűensenkikvagytok #fikázásazperszemegy
Lolka-Bolka
2016. december 21. 19:20
HU DE GANYEN NEZEL KI TE BUZI.......... neked a honvedelem ismeretlen lagalbb is amid ott vagy Magyarorszagon !!!!!!........... BUZI GECY
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!