Az egyre fokozódó iszlamofóbiáról

2016. november 28. 14:38

A Magyar Iszlám Közösség megdöbbent a Magyarországon egyre fokozódó idegengyűlölet, a súlyos iszlamofóbia miatt, melynek csúcsa most az ásotthalmi önkormányzati rendelet.

2016. november 28. 14:38
Magyar Iszlám Közösség
MTI OS

„A Magyar Iszlám Közösség megdöbbent a Magyarországon egyre fokozódó idegengyűlölet, a súlyos iszlamofóbia miatt, melynek csúcsa most az ásotthalmi önkormányzati rendelet. Levélben felkértük az Alkotmánybiróságot, hogy e rendeletet vizsgálja meg. Sajnos a hazai muszlim kisebbség, még a magyar muszlimok is, napi szinten vannak kitéve atrocitásoknak, mely már több esetben erőszakos cselekedetekbe is torkolt. Sajnálatos módon, a már több mint két hónapja elküldött segitségkérést megfogalmazó levelünkre még nem válaszolt a Miniszterelnök Úr. A hazai politikai élet szereplőinek tudomásul kell vennie, hogy bár vallási kisebbségben élünk, de alkotmányos jogainkat a gyakorlatban is meg kell védeniük, hiszen ugyanolyan magyar állampolgárok vagyunk, mint a nem muszlim többség! Mi nem tudunk hová »hazamenni«, mert ez a Hazánk! ”

(Közlemény.)

Összesen 90 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Speer
2016. november 29. 12:00
De unalmas már, hogy egyesek nem muszlim, nem zsidó, nem cigányként emlegetnek minket...
Onurisz
2016. november 29. 00:12
A hülyeség az hülyeség, nem vitás. Ahogy az sem, hogy önöknek jogaik vannak. És értelmes ember nem háborgat másokat ok nélkül. És önöktől nem tartunk. Az idegenekkel sincs semmi bajunk. Jöjjenek tanulni, vállalkozni, kereskedni, vendégeskedni. Az iszlám azonban nagyon problémás. Agresszív, hódító születése óta. Kizárólagosságot hirdet, nem tűri a személyes szabadságot, érzéketlen a polgári erényekkel és törvényekkel szemben, másodrendűnek tartja a nőket. Nem foglalkozik az iskolázatlansággal. Megengedi a hazugságot a "hitetlenekkel" szemben, és hazug, mert testvéri összetartást kíván meg, de eltűri, hogy a gazdagok és hatalmasok nyomorban, szenvedésben tartsanak milliókat. Egyfolytában a hatalommal és a tekintéllyel foglalkozik, de nincs tekintélyes és erélyes központja, amely megakadályozná a tanai eszetlen és embertelen értelmezését, a fékevesztett gyűlölködést és öldöklést, ártatlanok és ártalmatlanok leölését öngyilkolással. Ha ehhez van gusztusuk, hajlongjanak, ahogy jónak látják, de amíg hittársaik nyakaznak, égetnek, lövöldöznek, gyilkolásznak az istenük nevében, ne csodálkozzanak, ha vannak, akik nem éppen tisztelettel viszonyulnak önökhöz.
titus
2016. november 28. 21:55
Most olvastam,hogy Ohio-ban egy szomáliai muszlim a járókelők közé hajtott,utána pedig késelni kezdett,míg le nem lőtték. Islamophobia="irracionális"(muhaha)félelem???
Karbantartó9
2016. november 28. 20:51
Márpedig ti itt csak VENDÉGEK vagytok bazmeg! Úgyhogy viselkedjetek illendően, vagy ki lesztek röppentve innen a PICSÁBA!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!