A régi kerékvágásban

2016. március 30. 18:24

Ha úgy gondolták, hogy a smeresek a harmadik kormányuk alatt újrakezdik a közvagyon megdézsmálását, a szponzorok megjutalmazását és a kínos ügyek eltussolását, akkor tévedtek: a helyzet az, hogy átmenetileg sem hagyták abba ez irányú ténykedésüket.

2016. március 30. 18:24
Gál Zsolt
Új Szó

„Hasonló logika alapján dolgozik a szlovák rendőrség meg az ügyészség. Úgy tűnik, megint sikeresen meszeltek el egy nyomozást, amely a Smer legfelsőbb szintjeit is érintette. Történt ugyanis, hogy a rendőrségtől azóta már kilépő (kiutált) nyomozónak, Pavol Milannak azt vallotta Milan Chovanec, egy 2007 és 2011 között elkövetett, az államnak legalább 75 millió eurós kárt okozó áfacsalás-sorozat egyik fővádlottja, hogy felülről fedezték a szakzsargonban körhintaként emlegetett visszaélés-sorozatot.

Méghozzá Stanislav Kubánek, a Smer eperjesi kerületi elnöke, Michal Kopčík volt helyettes rendőrfőnök és Jozef Buček volt smeres belügyi államtitkár, és a szálak egészen a régiúj belügyminiszterhez, Robert Kaliňákhoz és egy másik volt miniszterhez (ma már »csak« egyszerű képviselőhöz), Ján Počiatekhez vezettek.

De nem kell megijedni, Milan már nem dolgozik a rendőrségen, az életét féltve külföldön bujkál, a miniszter urak meg perrel fenyegetik a gyanúsításokat nyilvánosságra hozó újságokat. Szóval megy minden szépen a régi kerékvágásban…”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
hajjaj
2016. április 14. 10:29
" Energetikus [Hozzászóló kiszűrése] 2016. január 17. 16:28 @hajjaj nem a Ficot dicsérni ... - informálni a mandiner magyar olvasóit ..." Na meg "utánna" olvas a bocskoros!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!