Miniszterelnök Úr – a komcsikat, ha volna szíves!

2015. július 28. 12:02

Kis nyári hír, egy késelés meg egy tőzsdei árzuhanás közt: az LMP kilencedszer kéri az ügynökakták nyilvánosságra hozatalát. Kilencedszer. És, nyilván, kilencedszer is hiába.

2015. július 28. 12:02
Balavány György
Balavány György
hvg.hu

Leginkább a Fidesznek, amelynek eredetmítosza (és erkölcsi legitimációja, ha egyáltalán) éppen e régi rend lebontásában gyökerezik, mint az egyik legradikálisabb rendszerváltó párté.  Igaz, hogy a mai  Fidesz-narratíva a  politikai ellenséget elsősorban a nemzetre fenekedő „baloldaliban” és „liberálisban” láttatja, és „ a komcsi”, mint ellenség, néhány éve valahogy  háttérbe szorult, de azért a narancsos politikai kutúra eredendően antikommunista.

Vagy nem? Dehogynem.

Ehhez képest akkor érthetetlen, miért rejtegetik az egykori pártfunkcikat. Olyan sok van belőlük, és olyan hasznosak? Nem igaz a történet arról, hogy ez egy gyilkos diktatúra volt, amelyet le kellett váltani?  Hazudik a Terror Háza? (Mármint ebben.) Hazudott a Szabad Európa Rádió? Hogyan tudnak a Biszku Béla vérét követelők egy levegőt szívni a komcsibújtatókkal?

Valami nekem itt nagyon nem smakkol.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 156 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bokros Birka
2015. július 29. 06:54
Tereljük megint a birkát a ballibák bukott bevándorlási elképzeléséről. Ez a téma mindig előjön, ha abalf@szok álláspontjáról kell elterelni a figyelmet.
Bokros Birka
2015. július 29. 06:50
Gyurika nem ismeritek saját besúgó elvtáraitokat miért nem kérdezitek meg a kádárista miniszterektől kinek a jelentését olvasták napi szinten?
Mindjárt
2015. július 29. 05:47
Hiteltelen az LMP mármiről is ugat. Ez egy idegen szervezet amit az amerikai cionisták pénzelnek és azokat szolgálják. Gyökereik a tanácsköztársaság és a rákosi szörnyekhez vezethető vissza. Ezeknek a gyilkosoknak, ezeknek a kegyetlen, szadista gyilkosoknak az utódaik. Ezeknek az apáik, nagyapáik, anyáik és nagyanyáik adták nekünk a bolsevik diktatúra borzalmait, a rettegett ávót és a besúgó rendszert. Undort kelt bennem amikor egy ilyen ugat az ügynök aktákról. Ezt nem az ilyeneknek hanem a magyaroknak, a bolsevik diktatúra áldozatainak és azok utódainak van joga firtatni. Novák Előd ezt a témát sokszor felhozta a parlamentben de a javaslatait a Fidesz-MSZP közösen leszavazta pedig neki joga van az ügynök aktákat és a kommunista multat firtatni.
imres
2015. július 28. 22:43
"Kilencedszer. És, nyilván, kilencedszer is hiába." Így van Gyurika és Andráska (Schiffer). Addig, amíg a Gyurcsány nevű faszkalap és gazember személyiségi jogokra hivatkozva meggátolhatja, hogy az 1988 decemberi MSZMP Politikai Bizottsági értékelése publikus legyen, addig menjetek a picsába! Mint ahogy a Patkány is elérte, hogy perének dokumentumai ne legyenek nyilvánosak. Biztos oka volt rá. Nos. Ezek a gazemberek a rendszerváltás körüli és utáni időszak hőseinek tartják magukat és a közvélemény egy része is úgy tekint rájuk. Pedig címeres gazemberek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!