„Kissé furcsa lenne, ha léteznének az emberi lényekhez qua emberi lényekhez tartozó jogok annak fényében, amire Gewirth érveinek megvitatásánál utaltam, nevezetesen hogy a középkor végéig egy ókori vagy középkori nyelvben sincs a mi ’jogos’ kifejezésünknek megfelelő kifejezés: nincs ilyen fogalom a héberben, a görögben, az arabban vagy a latinban, legyen az a klasszikus vagy a középkori, egészen 1400 körülig, nem is beszélve az óangolról vagy a japánról egészen a 19. század közepéig.
A legjobb indok arra, hogy nyersen kimondjuk: ilyen jogok márpedig nincsenek, valójában olyan típusú, mint a legjobb indokunk annak kijelentésére, hogy boszorkányok vagy unikornisok nincsenek. Nevezetesen: valamennyi arra irányuló próbálkozásunk kudarcba fulladt, hogy jó érvekkel szolgáljunk a létezésükbe vetett hithez. A természetes jogok tizennyolcadik századi védelmezői gyakran azt sugallják, hogy az ember ilyen jogokkal való rendelkezését deklaráló állítások maguktól értetődő igazságok. De mi tudjuk, hogy maguktól értetődő igazságok nincsenek. A huszadik századi morálfilozófusok néha a saját és a mi intuícióinkra hivatkoznak; de az egyik dolog, amit meg kellett tanulnunk az erkölcsfilozófia történetéből, hogy az ’intuíció’ szó bevezetése a morálfilozófiában mindig annak a jele, hogy valami nagyon nagy hiba csúszott az érvelésbe.”