A törvény tekintélye, avagy kell-e a párnát csomagolni

„Ha az országgyűlés azt foglalta volna törvénybe, hogy a Quaestor-cégek képviseleti joggal rendelkező vezetői bűncselekményt követtek el a kötvények vásárlására irányuló szerződések megkötőivel szemben, és a bíróságok csak a büntetés mértékéről dönthetnének, akkor azt hiszem, mindenki számára egyértelmű lenne: a jogalkotó áttörte az őt a bírói hatalomtól elválasztó falat.

A Quaestor-károsultakról szóló törvény természetesen nem ezt mondta ki, de valami nagyon hasonlót, csak a polgári jogi viszonyokkal kapcsolatosan.

Azt ugyanis, hogy a Quaestor-cégekkel szerződést kötőket megilleti a kártalanítás, és így esetükben a bíróság nem vizsgálhatja, vajon a korábban elfogadott és minden más esetben ma is alkalmazandó törvények alapján jogosult-e kártalanításra a kötvényt vásárló személy. A kártalanításra való igény jogalapjáról szóló döntést – ami egyértelműen bírói feladat lenne – tehát a törvényalkotó hozta meg, és a bíróság – jogvita esetén – már csak a kártalanítás összegéről határozhat.

Így a Quaestor-károsultakról szóló törvény nem csak a társadalom szereplőinek befolyásolása, »nevelése« szempontjából indokolatlan, de a hatalmi ágak elválasztásának alkotmányos elvével sem áll összhangban.”