Európai értelemben vett demokrata konteók egy prostituált haláláról

2015. május 13. 13:49

Ehhez képest a prostikonteó egy fokkal tényleg életszerűbbnek tűnik. Minden relatív, ugyebár. Ám ami pillanatnyilag legjobban látszik ebből, az a görcsös, izzadságszagú erőlködés, hogy finoman akkor is orientáljuk valamilyen irányba.

2015. május 13. 13:49
Papp László Tamás
Cink

A cáfolat persze kisebbet üt, kevésbé érdekes, nyilván. De tulajdonképpen velem van a baj. Már ha baj az, ami ilyenkor eszembe jut. Hogy a politikusok meg a szekértáboroknak elkötelezett véleményformálók bizonyára rengeteg dologról többet tudnak, mint az átlagember vagy a magunkfajta újságíró. De egyvalamire biztos nem képesek: kívülről látni magukat, milyen groteszk, tragikomikus az egész akkor, mikor egy ilyen ügyből próbálnak kihozni valamit. Mert ez alapvetően erről szól. Kihozni valamit belőle.

Váradi András halálakor még sikerült nagyjából visszafogni azt, ami Nancy halálakor elszabadult. Ott homályos célozgatásoknál nem mentek tovább. Hogy az alcsútdobozi polgármesterjelölt balesetének tényei ellentmondásosak, az a harcos ellenzékiséggel nemigen vádolható Pesti Srácok összeállításából is kiderül. Csak hát az még konteónak is erős volna, hogy a hatalom a jövőbe lát, és tudta, hogy Váradi kocsijának tetejéről le fog esni a rosszul odarögzített létra, s elindul vissza megkeresni a kivilágítatlan kétsávos úton, s akkor egy osztrák nyugdíjas tudatát kívülről irányítva elgázolják.

Ehhez képest a prostikonteó egy fokkal tényleg életszerűbbnek tűnik. Minden relatív, ugyebár. Ám ami pillanatnyilag legjobban látszik ebből, az a görcsös, izzadságszagú erőlködés, hogy finoman akkor is orientáljuk valamilyen irányba (tuggyuk, merre) az olvasót, ha igazából nincsenek bizonyítékok, sőt még a gyanút alátámasztó tények se nagyon. Lehet, hogy lesznek. De momentán nincsenek. S visszamenőleg ugyanúgy nem fogják igazolni azt, amit most csinálnak, miként a Fidesz visszamenőleges törvénykezését sem legitimálja az utólagos pozitív eredmény.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 47 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bolond Istók
2015. május 16. 09:24
Egy szóval sem mondtam, hogy nem kell leszedni. Szerintem is le kell. Meg úgy eleve ez az egész trafikügy úgy elcseszett ahogy van. Egyáltalán nem értek, értettem vele egyet. Csalódás volt. Azt sem mondtam, hogy egyenértékű ok a gyilkolásra, hogy valaki trafikos, vagy prostituált. Félreértesz. Az a bajom, hogy nem kellene különbséget tetti két halott lány között és fröcsögni, gyalázni az egyiket csak azért mert prostituált. De szerintem hagyjuk, zárjuk le, elbeszélünk egymás mellett. Pacsizgass magaddal. :D Szép napot!
Bolond Istók
2015. május 16. 08:46
"ami csak arra a különbségre vezethető vissza, hogy a trafikokon fólia van és kívülről nem látható a bűncselekmény." Mondod te és akikkel nap mint nap együtt loholsz. Azt értem, de amíg be nem bizonyított addig csak konteo marad, te mégis igazságként nyilatkoztatod ki. Folignói Szent Angéla így jön ide: "De a kommentelőktől is felfordul a gyomrom. Egy démonikus kreatúra elveszi egy fiatal lány életét. és szinte minden portálon fröcsögve ugatnak az álszent képmutatók, hogy: miért nem dolgozott tisztességesen? prosti volt azért halt meg, ha tanult volna és ha rendes munkája lett volna akkor még élne... megérdemelte. A kaposvári lánynak tisztességes munkája volt, mégis elvették az Ő életét is." Igaz, hogy én hoztam ide, és kicsit off - lehet nem kellett volna - de felcseszi az agyam a sok álszenteskedő, képmutató kommenthuszár, és az öncenzúrára kényszerített, sajtószabadságukban korlátozott, elnyomott szegény firkászhiénák.
Bolond Istók
2015. május 16. 07:47
Elképesztő, hogy Kaposváron meghal egy fiatal lány és az egész sajtó, a politika, és az ostoba embertelenül elvakult hívek,... arról beszélnek, hogy: "trafik", "fólia", "Fidesz". Budapesten meghal egy fiatal lány és az egész sajtó, a politika, és az ostoba embertelenül elvakult hívek,... arról beszélnek, hogy: "prosti", "politikus". és az olyan elmebetegek mint pl. Fahrenheit 451: "Fidesz". A bulvársajtó a budapesti esettel kapcsolatban természetesen mindennek a legaljára ment; de hová is menne egy aljas embercsonk? Csak oda, ami alapból a lényege. "Az egyesületet(Szexmunkások Érdekvédelmi Egyesülete) felháborította, hogy Nancy halála kapcsán a sajtó a lány foglalkozását emelte ki, miközben más gyilkosságok esetében nem tartják fontosnak ezt az aspektust. „Felháborító, hogy Nancyt a halálában is kihasználják” – jelentette ki az egyesület elnöke. Földi Ágnes jól ismeri a meggyilkolt Nancy legjobb barátnőjét, aki szintén prostituált. A lány intézi a temetést. Az első hírek úgy szóltak, hogy nincs pénz Nancy temetésére. A Hetek úgy tudja, végül az egyesület pénzbeli támogatásával temetik el a lányt. A barátnő Földin keresztül azt üzente: nem kíván nyilatkozni lapunknak, mint ahogy senkinek sem. Annyi azért kiderült: nem igaz, hogy lépten-nyomon nyilatkozott Nancy halála után: ő csak egy újságíróval beszélt, azóta ezt az egy nyilatkozatát használták fel más lapok úgy, mintha nekik is beszélt volna." Mindenki érti? "ő csak egy újságíróval beszélt, azóta ezt az egy nyilatkozatát használták fel más lapok úgy, mintha nekik is beszélt volna." Ezek bármire képesek a hírverésért és a pénzért. De a kommentelőktől is felfordul a gyomrom. Egy démonikus kreatúra elveszi egy fiatal lány életét. és szinte minden portálon fröcsögve ugatnak az álszent képmutatók, hogy: miért nem dolgozott tisztességesen? prosti volt azért halt meg, ha tanult volna és ha rendes munkája lett volna akkor még élne... megérdemelte. A kaposvári lánynak tisztességes munkája volt, mégis elvették az Ő életét is. --- Törekedjetek a szeretetre és senkit se ítéljetek el. És ha valakit súlyosan vétkezni láttok, nem azt mondom, hogy tetszéseteket leljétek benne, sem azt, hogy ne riadjatok vissza tőle, hanem azt mondom: ne ítéljétek el, ne vessétek meg a bűnösöket, mert semmit sem tudtok arról, hogyan ítél az Isten. Sőt, sokan, akiket az emberek elkárhozottnak gondolnak, megmenekültek Isten előtt, és sokról gondolják az emberek, hogy megmenekültek, akiket Isten már elvetett és elkárhoztatott. Nem egy olyat tudnék nektek mondani, akit ti elvetettetek, de akiről biztosan remélem, hogy Isten a maga kezével vezette rá a hazába vivő útra... ~Folignói Szent Angéla~
Fakutya Vigyora
2015. május 16. 01:54
Ahogy a lány barátnőit nézem, ezek a lányok négereznek. Nemrég történt ugye, hogy két néger gyerek bedrogozott két lányt, megerőszakolta és az egyik bele is halt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!