Volt szerencsém látni Lukácsy György filmjét, az 1968 – Egy szerelem rekonstrukciója című alkotást
Nem az 56 utáni megtorlós-vérengzős kor volt ez, hanem már az a Magyarország, melyhez a mai közelebb van, mint az 56 utáni vérengzős.
Tudom, sok esélyt veszítettem azon az 1956 kora novemberi éjszakán, s szüleimet gyerekfővel, gyermeki lélekkel nem önzésből, de az itthoni szeretteimhez, világomhoz való ragaszkodásommal sok lehetőségtől fosztottam meg.
„Igen, odakint forradalom volt, dübörögtek a tankok, egyre több élet esett áldozatul a mecseki és az egyetemi harcokban. S mégis, én éppen ezekben a napokban jegyződtem el örökre az angol reneszánsz és a reformáció, sőt, Kata nagyasszony személyében közvetve a puritanizmus irodalmával anélkül, hogy e fogalmakat ismertem volna, e kényszerű bezártság sorsformáló napjaiban. Amelynek azért voltak határozottan boldogító oldalai is. Az első: a lövések elől szüleimmel felköltöztünk a harmadik emeletre, a baráti Keserű család biztonságos, udvarra néző lakásába. A második: mint börtönviselt, családos egyetemista, apu kétszer is hozhatott haza amerikai vöröskeresztes csomagokat, zömében nemszeretem ízű konzervekkel, hatalmas doboz krémsajttal, s egy kicsi, de csodaszép, aranyhattyú-címkés préselt-szárított füge-adaggal. Ezeket az évek során épp úgy versbe írtam, mint a nagymama által ócska »rerninkben« egész nap egy bibliai matróna elszántságával sütögetett, élesztő híján elég laposka, de nagyon jóízű kenyereket; nagyapa illetménylisztjének köszönhetően az osztogatásnak semmi akadálya nem volt. Akadt, aki épp Margit néni »páskájával« vágott neki exodusának, azaz a kivándorlásnak.