Debreczeni József nem velünk van

2014. február 14. 11:14

Az Átlátszó kénytelen elhatárolódni Debreczeni József DK-alelnök A Fideszes rablógazdaságcímű könyvétől.

2014. február 14. 11:14
Papp László Tamás
Átlátszó

Az Átlátszó kénytelen elhatárolódni Debreczeni József DK-alelnök A Fideszes rablógazdaságcímű könyvétől. A kötethez (s az azt kiadó céghez) semmiféle közünk nincs. De mivel a mű tetemes része az Átlátszó, valamint egyéb tényfeltáró platformok riportjaiból készült, egyesekben az a hamis látszat keletkezhet, hogy bármilyen szinten felvállalhatónak tartjuk a könyv szellemiségét. Hát nem tartjuk annak és nem azonosulunk vele. S lentebb azt is elmondjuk, mi a baj a könyvvel. Elég sok van vele.

Hatalmasat nőtt az Átlátszó becsülete az utóbbi időben Debreczeni Józsefnél. A Gyurcsány-párt alelnöke, tavalyelőtt ősszel kiadott, 2006 őszéről szóló művében még a Fidesz-szálláscsináló hasznos idiótáknak (pontosabban hasznos hülyéknek) nevezi a rendőri atrocitásokat feltáró-elítélő jogvédőket. Portálunk alapítóját, a Túlkapások c. kötet szerzőjét pedig laza három oldalon keresztül támadja a2006-os ősz utolsó fejezeteinek egyikében (I. m. 250-253. o.) A Demokratikus Koalíció (melynek Debreczeni az egyik vezetője) elnöke alig pár hónapja akart bennünket egy blogbejegyzés miatt helyreigazításra kötelezni.

Debreczeni a múlt év végén kiadott, A fideszes rablógazdaság című művének előszavában viszont azt írja: a kötet olyan kiváló újságírók jóvoltából születhetett meg „mint Ferenczi Krisztina, Bodoky Tamás, Mong Attila, Rádi Antónia, Rényi Pál Dániel, Pethő András és még sokan mások. A könyvben szereplő lábjegyzetek leggyakrabban a Népszabadságot, a HVG-t, az Élet és Irodalmat, a Magyar Narancsot, a Figyelőt, az Átlátszót, az Origót, az Indexet jelölik meg a közölt adatok forrásaként.” (7. o.) A könyvben pedig a trafikdoksikat kiperelni akaró szervezetek között említi az általa korábban még leidiótázott TASZ-t is. Ezen meg sem lepődünk. A jobboldalnak is voltak már a fent említettek szemkilövetők bátor leleplezői és Soros-huszárok egyaránt.” 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 38 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Burmin
2014. február 14. 16:18
Földi Pál "történész" hasonlóképp csinálja mint Debreczeni. csak úgy ontja könyveit Rommeltől a janicsárokig, eléggé ócsítva... Anno Kiadó
Kristóf
2014. február 14. 15:34
A fidesz csicska átlátszó most jól be van szarva mert Debreczeni József megírta az igazságot róluk,hogy mennyi pénzt sikkasztottak és kaptak mutyiba a fidesztől a kormány támogatásáért. Szánalmasan lelepleződtetek ostoba átlátszósok.
Agricola
2014. február 14. 14:01
Hiába az arcátlanságnak nincsen határa! Ettől lesz nagyon-nagyon demokratikus a "Demokratikus Koalíció"!
Agricola
2014. február 14. 14:01
Hiába az arcátlanságnak nincsen határa! Ettől lesz nagyon-nagyon demokratikus a "Demokratikus Koalíció"!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!