A művelt világ a bátrakat tiszteli, nem a talpnyalókat

2014. február 27. 13:06

Köztudomású, hogy a magyarok többsége már szinte betegesen hallgat a külföldi véleményekre.

2014. február 27. 13:06
Hetzmann Róbert
Harmadik Út blog

„Köztudomású, hogy a magyarok többsége már szinte betegesen hallgat a külföldi véleményekre. Egy-egy kérdés megítélésekor sokan fontosabbnak tartják, hogy a dologról jó véleménye legyen »A Művelt Nyugatnak«, minthogy az az országnak ténylegesen javára van-e. Ezért az öntudattalan gondolkodásmódért nagyban felelőssé tehető a magyarországi média, amelyik huszonöt éve – pártállástól függetlenül – minden politikai kérdésben a »nyugati szakértők«, »neves külföldi elemzők« és »elismert nemzetközi közgazdászok« érveivel igazolja álláspontját.


Az Országgyűlés által 2013 őszén elfogadott zsebszerződés ellenes törvény esetében sem volt ez másként: a »mértékadó« baloldali és »középen álló« fedőnévvel illetett liberális lapok huhogása azonnal beindult. Folyamatosan arra hívták fel a figyelmet, hogy lám-lám, a törvénytelenül elbitorolt földek visszaszerzése sokak szerint aggályos és igencsak rossz hírünket keltheti Európában.

Bármennyire is nem érdekel, mit gondolnak mások a mi dolgainkról, azért nem haszontalan leellenőrizni, hogyan vélekednek például az osztrákok arról, hogy a magyar kormány a zsebszerződő osztrák földbirtokosok »kihajítására« szánta el magát. (Az most kivételesen mellékes, hogy ebből a szép tervből nem fog sok megvalósulni, mivel Áder elnök és Budai államtitkár meglehetősen felpuhították a törvényt.) Kigyűjtöttem a Kurier osztrák napilap internetes cikke alá érkezett kommenteket. Legnagyobb megdöbbenésemre az osztrák hozzászólók 70%-a a magyar állásponttal értett egyet! Néhány olyan tartalmas közülük, hogy le is fordítottam.”
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 66 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sasadi
2014. február 28. 12:26
A ballibák mindenki előtt folyamatosan megalázkodtak és megalázkodnak. Pedig a "Merjünk kicsik lenni" kurvapecér megalázkodás semmi jót nem eredményezett eddig sem hazánknak. A nemzeti oldal soha nem fogadja el ezt a ballibsi mentalitást!
Vén Csataló
2014. február 28. 12:26
Tévedés, hogy a magyarok többsége már-már betegesen hallgatna a külföldi véleményekre. Nem vitás, van egy része, egy a médiában alaposan túlreprezentált része a magyaroknak, akik folyamatosan a nyugatot lesik és majmolják. Nyilván a médiában érzékelhető hangerejük az, ami azt az optikai csalódást okozza, hogy ez valamiféle többség lenne. Pedig nem. Szerencsére ez egy kisebbség. Hangos, és erőszakos, de kisebbség. Meg is határozható kisebbség: ez a balliberális gittegylet, amelyik folyamatosan az országon kívül keresi, kívülről várja a legitimációját - tekintve, hogy országon belül tényleg maximum gittegyleti méretű támogatottsággal bír. Ezért aztán a legundorítóbb stréber csicskaként teker a nyugatról dobott jutalomfalatokért.
Wazze
2014. február 28. 07:45
"Köztudomású, hogy a magyarok többsége már szinte betegesen hallgat a külföldi véleményekre" Ez hazugság. A fent említett szófordulatokat a hazaáruló zsidók használják, ha le akarnak v.mit nyomni a torkunkon! Sajnos a legtöbb esetben eredményesen..
Wagner Hopkins
2014. február 27. 23:45
Akár tud róla Ángyán József, akár nem, nagyon rossz embereket, nagyon rossz érdekeket és nagyon-nagyon rossz eszméket szolgál. S miközben „tanulmányait” telerakja grafikonokkal és táblázatokkal – ezzel a megkérdőjelezhetetlen szaktekintély benyomását keltve –, állításai köszönő viszonyban sincsenek a valósággal és az igazsággal. http://magyarhirlap.hu/velemeny/a-foldekrol
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!