Egyre jobban durvul a helyzet

2014. január 23. 20:02

Ha valaki azt kérdezi, hogy így elindulok-e egyáltalán Londonba, akkor a válaszom az: soha még ennyire nem vágytam oda.

2014. január 23. 20:02
Vona Gábor
Facebook

„Szeretnék röviden mindenkit tájékoztatni a londoni látogatásom jelenlegi állásáról:

1. Mint köztudott egy londoni magyar fiatalokból álló közösség meghívott, hogy vasárnap tartsak előadást a választási programunkról.

2. Két napja egy londoni képviselő a szigetországi zsidóság érzékenységére hivatkozva azt kérte, hogy a belügyminiszter akadályozza meg a londoni fórumomat, illetve hogy be se engedjenek az országba. Azt hazudták, hogy a görög Arany Hajnallal akarok találkozni, amit én közleményben cáfoltam.

3. Az ügyet az Independent, a Guardian és a teljes brit sajtó címlapon tárgyalta, a közleményemtől függetlenül többen azt írták, hogy valójában nem a magyar választókkal akarok találkozni, hanem náci pártok találkozója készül. A hisztériakeltés tehát elindult és folyamatosan fokozódik.

4. Eközben vörös csillaggal kampányoló angol antifasiszta csoportok kilátásba helyezték, hogy meg fogják akadályozni a lakossági fórumot. Egyes hírek szerint erőszakos fellépésre készülnek az odaérkező magyar emberekkel szemben.

5. Levélben tájékoztattam mind az itteni angol nagykövetet, mind az ottani magyar nagykövetet, mind az angol belügyminisztert a látogatásom valódi céljáról és az utazásommal kapcsolatos hisztériakeltés visszautasításáról. 

6. Sehonnan nem érkezett visszajelzés. A legelszomorítóbb, hogy a munkatársam telefonon beszélt a magyar nagykövetséggel, ahol a nagykövet nem volt hajlandó vele beszélni sokadik megkeresése után sem. Többször megkérdezte, hogy kívánnak-e egy magyar parlamenti frakcióvezetőnek valamiféle diplomáciai védelmet biztosítani, de nem kapott választ. Arra a kérdésre, hogy szükség esetén kaphatunk-e termet a nagykövetségen a fórum megtartására, szintén nem kaptunk választ. Annyit mondtak, hogy nem foglalkoznak az üggyel, azt átadták a magyar külügynek.

7. A munkatársam felhívta a magyar külügyet is, természetesen senki nem akart vele beszélni, senki nem tudott semmiről. 

8. A munkatársamat előbb faceboookon (!) kereste a londoni rendőrség, majd amikor hivatalos levelet kért a szokatlan megkeresés miatt, akkor a magán mobiltelefonján (!) hívta valaki, és információkat kért a rendőrség nevében.

9. Eközben több újságcikk és internetes komment felemlegette a törökországi látogatásomat, valamint az iszlámmal kapcsolatos békülékeny véleményemet. Ezzel kapcsolatban fenyegető leveleket is kaptam, amelyek iszlámbarátságom miatt helyezték kilátásba a megtámadásomat. (Csak zárójelben jegyzem meg, mert nem feltétlenül van kapcsolatban ezzel, de ma a társasházban, ahol lakunk, valaki elvágta a lépcsőház és a garázs áramvezetékeit, ami miatt a közös képviselő rendőröket volt kénytelen hívni.)

10. Levélben fordultam az angliai török nagykövethez, akit tájékoztattam a helyzetről, valamint arról, hogy a londoni lakossági fórumomat valószínűleg magukat antifasisztának álcázó iszlám- és törökellenes rasszista csoportok fogják megzavarni, amitől én elhatárolódom. 

11. Közben kint élő lengyel bejelentették, hogy ha a magyarokra akarnak támadni, akkor ők is ott lesznek és közbe fognak lépni.

Itt tartunk most. Vasárnap délután előadást fogok tartani az ott dolgozó, élő magyaroknak. Egy szimpla fórumot, ahol elmondom a véleményemet, aztán lehet tőlem kérdezni. Valami azt súgja, azért nem lesz ilyen egyszerű... Ha valaki azt kérdezi, hogy így elindulok-e egyáltalán Londonba, akkor a válaszom az: soha még ennyire nem vágytam oda.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 142 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ballada
2014. január 24. 10:41
Áprilisban újabb rezsicsökkentés.Vona bújjon a hátsó susnyásba a ballibekkel együtt.
elfogulatlan
2014. január 24. 08:46
Senkinek ne legyen kétsége afelől, hogy amennyiben a Jobbik lesz a mérleg nyelve, abban az esetben a Fidesz összeáll Gyurcsánnyal, mintsem vállalná a koalíciót a Jobbikkal. Hajrá Gábor!!!
files32
2014. január 24. 07:56
A mazsihiszti és a vizelettál-központ keze is benne van a negatív reklámban, egyébként úgy zűnik,hogy a Jobbik kezdte legjobban a kampányt.
gybognarjr
2014. január 24. 06:08
Az Angol hatóságoknak biztosan megvan a háttér információja és a már elkövetett aljas tettek elegendőek, hogy "persona non grata" listára tegyék a Magyar náci vezért akit nem szabad beengedni egyetlen becsületes, demokratikus országba sem. Magyarország nem tartozik ezek közé, ezért tartózkodhat ott büntetlenül. A Vona barom pofázzon a muzulmán terroristáknak Iránban, oda való, onnan kapja a pénze egy részét!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!