Miért marad beteg a magyar futball?

2013. november 08. 15:08

Itt nincs szórakoztatás, igazság, üzlet, öröm és játék, csak állami pénzen fejlesztett nyomor.

2013. november 08. 15:08
Csunderlik Péter-Pető Péter
Törtek

Itt nincs szórakoztatás, igazság, üzlet, öröm és játék, csak állami pénzen fejlesztett nyomor. Újabb és újabb milliárdok beledobása a magyar foci feneketlen kútjába, hátha egyszer eltömődik és feljön a szar.

Kedvenc példánk az úgynevezett látványsportágak támogatóinak társaságiadó-kedvezményt nyújtó jogszabály. Ezt, ugye, főként az utánpótlásra kéne szánni. Aztán majd ha valaki ráér számolja meg, hogy a felnőtt csapatoknak hány játékosa lett kölyöktréner, még az U7-es csapatnál is föltűnhet pályaedző, mert így közvetett állami támogatásból lehet fizetni az NB III-as labdarúgók bérét. Mert itt olyan is van. Hetven néző előtt, a sportolás kedvéért rendezett meccseken föllépő ifjak pénzt kapnak azért, hogy játszanak. Erre megy az állami lé, de nyilván rendben van ez így, mert az nem zavar senkit, hogy fenntarthatatlan. Elvégre ha megszűnik az efféle támogatás, nem lesz honnan összeszedi a lóvét. Nem baj, éljünk a mának, a magyarfociban holnapra úgyis elfelejtenek mindent. Ezzel persze sikerült tovább mérgezni az amatőr részleget. Merthogy sok helyütt a megyei első és második ligában is pénzért játszanak labdarúgók, akik turnéznak falvak között, s az érthetetlen klubvezetők a szerény önkormányzati és szponzori támogatásból pengetnek a helyi spílereknek. A község együttese így akár hatodik is lehet a múlt évi nyolcadik pozíció után. A miértre nehéz felelni, de nem is akar senki. Most az 1-8 persze őrjöng mindenki. Beletapossuk a földbe azokat, akik a legkevésbé tehetnek arról, ami itt zajlik, akik emblémái lettek a zuhanásnak. Pedig ők talán s talán nem is tudják, hogy Végh Antal 1974-ben megírta a Miért beteg a magyar futball?-t, Jakab József meg 1980-ban a Lötyögés a semmibe című riportot. Devecseri hátvéd mit sem tehet arról, hogy tudásával és felkészültségével NB I-es játékos lehet, arról még kevésbé, hogy a válogatott szakvezetője úgy ítélte meg, egyike az ország legjobb védőinek, és ezért a csapatba állította. De még arról sem sokat, hogy az 1-8-as megaláztatás után azt nyilatkozza: az öngóltól eltekintve jól játszott. Kuttor utánpótlásedző pedig azzal vigasztalja: minden akadémistának azt kívánja, világsztár segítse föl. (Utal arra, hogy Robben megszánta a boldogtalan magyart. Erről bővebben az Elkúrtanon: Nekünk nyolc - Csunderlikpeti, a szerk. nem érintett fele.)

Ezért marad beteg

A magyar futball beteg marad, mert nem következik semmiből, hogy felépül. Az utánpótlás-trénerek holnap sem kapnak jobb képzést. Az apukák holnap is bevásárolhatják kicsi fiukat a csapatba. A sportág társadalmi megítélése rosszabb, mint valaha. A lelátók hangulata nemhogy vonzó, inkább taszító. Nincs arra utaló jel, hogy a jövőben a tudásra építenének, ne pedig a kapcsolatokra, miként az önkritika, az önirónia sem kap helyet a kezdőcsapatban.

Nem változik semmi.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kuwiq
2013. november 08. 21:24
A magyar foci azért marad beteg, mert rátelepedett egy posztkommunista brigád, amelyiknek a tajgai marha jól elédegélnek abból amit itt-ott egy kis bundával, egy kis játékoseladási mizériával össze lehet rakosgatni, az ügynökök is jól járnak, az egyesületek is, félelmetes mennyiségű béna külföldi van, akiket az edzőnek be kell állítania a csapatba, hogy aztán tovább lehessen majd passzolni a kis négusokat két évvel később nagy négusokként. Ez a kör prímán megél ebből, körbe segítik egymást, megszerezték a vezetői pozíciókat, és rohadtul nem akarnak változtatni a jól bevált, jövedelmező üzletmeneten. Leszarják a magyar focit, mint olyant.
Zokni
2013. november 08. 21:21
"Miért marad beteg a magyar futball?" - kérdi. Sztem kevés a pénz. Nem az állami, mert az rengeteg, túl sok is, hanem a magánemberek pénze, lelkesedése, érdeklődése. Már ANNYIRA nem érdekel elegendő embert, ezért kevés a jegybevétel, és hiábavaló volna a céges reklámkiadás is. És ez így volt Végh idejében is.
müller
2013. november 08. 18:12
A magyar fociba csak 2010 óta megy állami pénz, ergo a mostani eredményeket úgy beállítani, hogy "az állami milliárdok ellenére", minimum ostobaság... A 2010-et megelőző két évtizedben olyannyira nem volt állami támogatás, hogy pl. az MLSZ-nek bérleti díjat kellett fizetnie az állami tulajdonú stadion használatáért, és az MSZP-SZDSZ kormánynak is legelső teendői között volt a 2000-ben indult Bozsik-program felszámolása. Volt itt 2-3 olyan évtized, amikor az állam nemhogy nem segítette elő a magyar futball fejlődését egy fikarcnyit sem, de kifejezetten ártott neki, elég csak a futballpályák területeinek eladására gondolni, vagy arra, hogy a labdarúgást mint sportot kvázi száműzték a tornaórákról. Sokszor felemlegetik, hogy hát a horvátoknál meg a szerbeknél sincs pénz, mégis milyen eredményeik vannak. Ja, csak azt felejtik el, hogy ott majdnem minden iskola mellett van futballpálya meg tornacsarnok, ahol nem szekrényugrással meg egyéb ökörségekkel basztatják a gyerekeket, hanem fociznak, kosaraznak, kéziznek meg röplabdáznak (érdekes, pont ebben a négy sportágban a legjobbak), az állami tanterv részét képező edzéstervek alapján. Az állam támogatása nélkül sehol sincs minőségi sport, Amerikától Oroszországig, Finnországtól Olaszországig mindenhol segít az állam valamilyen formában.
szörfkölcsönzés
2013. november 08. 17:57
Viszont feljövőben a Magyar Windsurf !
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!