Ha a gyermek neve…

2013. augusztus 26. 09:24

A gyermekek önálló életet élnek, és a szülők nem tehetik azt meg velük kényük-kedvük szerint, amit csak akarnak, amit önző szempontjaik szerint jónak látnak. Főleg, ha a gyermek neve: István, a király.

2013. augusztus 26. 09:24
Mészáros László
Magyar Hírlap

„Az István, a király egy nem akármilyen sorsú mű, a szerzők nem akármilyen gyermeke. A magyar emberek millióinak a lelkében ott élnek dallamai, szövegei. Ez a rockopera az összes erényével, és ellentmondásos értelmezéseivel – a többek által hangoztatott kritikák ellenére is – nemzeti szimbólummá vált. Mára a magyarság kollektív emlékezetének a részévé nemesedett.

Ilyen kivételes esetben egy kellő formátumú, magára valamit is adó szülő – művész mély alázattal viseltetik a »gyermekét« befogadó és naggyá tevő nemzete iránt.

Egy beképzelt, elszállt »énnel« rendelkező meg így, ahogyan Szörényi.

Bármennyire fájdalmas is ez számunkra, az első, a csalódástól túlfűtött érzelmektől sem mentes napok után már kissé lehiggadva kijelenthetjük: Szörényi Levente egy fikarcnyival sem több, nem jobb és nem is különb, mint a jócskán prostituálódott hazai művész – tudós – értelmiségi társadalom, egymást sztároló »színe-java«.

Ő is csak egy közülük. Ő is csak egy tehetséges, de öntelt művész, aki már oly nagynak és csalhatatlannak érezte magát, hogy azt merészelte gondolni: bármit megtehet a saját gyermekével – bármit, amit csak jónak lát, vagy ami éppen jól megéri.

Nem. A gyermekek önálló életet élnek, és a szülők nem tehetik azt meg velük kényük-kedvük szerint, amit csak akarnak, amit önző szempontjaik szerint jónak látnak. Főleg, ha a gyermek neve: István, a király.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 42 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ouroboros
2014. szeptember 09. 16:39
„Tényleg senkinek nem tűnik fel, hogy az (eredeti) MDF elkötelezett Szörényi lépése (azaz, hogy tiszteletben tartja Alföldi művészi szabadságát) az egyetlen értelmes gesztus az elmúlt években, ami - legalábbis kultúrális területen - segíthetne enyhíteni a végletes megosztottságot?” Köszönöm szépen, ez itt a lényeg. QFT
atila68
2013. szeptember 15. 22:20
Kedves Mészáros László! On pont annyira toleráns, mint Alföldi Róbert a homofóbokkal szemben.
Ouroboros
2013. szeptember 08. 18:56
Ugyan.
tango47
2013. augusztus 29. 02:04
Éppenhogy azon sértődött meg, hogy nem hívták meg az MMA-ba. Ha meghívják, akkor biztosan nem követi el ezt a marhaságot.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!