Lesz-e négy igaz ember Ninivében?

2013. június 10. 17:12

A földtörvény jelenlegi tervezete a végső pusztulást hozhatja el a magyar vidékre.

2013. június 10. 17:12
Hetzmann Róbert
Váralja blog

„A földtörvény jelenlegi tervezete a végső pusztulást hozhatja el a magyar vidékre. A parasztság, az egyetlen szakrális alapú történeti társadalmi réteg a XX. század többes csapásai után jelenleg a kihalás szélére sodródott. Eközben a globalizálódó világban a tőke gátlástalan koncentrációját látjuk, az erőforrások és így a termőföldek is egyre kevesebb és egyre nagyobb gazdasági társaság, érdekcsoport kezére jutnak. Ebben a viszonyrendszerben az értékek elpusztulnak a profitcél keltette nyomás alatt: ami számunkra a szülőföldünket, a tájat, az életet termő anyaföldet jelenti, az termelési tényezővé, tőkévé vált – és mint ilyen ezek szabad áramlásának körébe tartozik.

Helyesebb volna azt a megállapítást alkalmaznunk, hogy a földtörvény valójában nem hoz újat számunkra, hanem csupán a világszerte megindult emberiség- és teremtésellenes folyamatoknak az elismerését, befogadását és végrehajtását jelenti. Ennek ékes példája, hogy a javaslat lehetővé teszi az Európai Unió állampolgárai és gazdasági társaságai számára a magyar föld tulajdonjogának megszerzését.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!