Azt tanácsolták, tűnjek el az országból

2012. október 25. 10:38

Politikai hibákat követtem el, bűnt viszont nem. Interjú.

2012. október 25. 10:38
Demszky Gábor
Demszky Gábor
FN24

A legenda úgy tartja, hogy a főváros cégei mindig is pártpénz kifizetőhelyek és káderparkolók voltak.

2009-ben és 2010-ben sorra érték egymást a közműügyek, de ezekről már szóltam, a látszat fontosabb volt, mint a valóság. Arról viszont nem tudok, hogy bárki is pártpénzeket fizetett volna ki fővárosi cégektől. A lényeg: Orbán Viktor az ügyészség segítségével jól átgondolt politikai támadás hajtott végre, bűnszövetkezetnek állította be a fővárosi cégeket, mellyel egyetlen célja volt, mégpedig Budapest meghódítása.

Szóval minek köszönheti, hogy önt - Hagyóval és Mesterházyval ellentétben - nem bilincselték meg?

2010 tavaszán, amikor már mindenki számára egyértelmű volt a váltás, komoly figyelmeztetést kaptam a magyar igazságszolgáltatás legfelsőbb berkeiből. Azt tanácsolták, tűnjek el az országból, mert első számú célponttá váltam. (...)

Az imént azt állította, 2014-ben az ellenzék ölébe hullik Budapest. És az ország?

A politikai fordulat ma már nem elegendő. Globális program kell, Orbán Viktor világképével versenyképes vízió. Látni kell, hogy Orbán lefedi a jobboldalt, vannak válaszai a múlt, a jelen és a jövő kérdéseire. Nem szabad őt alábecsülni. Hasonlóan globális világképet kell vele szemben felállítani, nemcsak azért, hogy választást nyerjen az ellenzék, hanem azért is, mert e nélkül a következő kurzus nem lesz hosszú életű. Nem elegendő a régi recept, nem elég a stabilizációs program és a restrikció. (...)

Lát rá sanszot, hogy Bajnai legyűri Orbánt?

Csak akkor, ha az említett feltétel megteremtődik. Vagy Orbán győz, vagy a balliberálisok. Harmadik út nincs. Az LMP-féle egyik sem kell, másik sem kell lehet szimpatikus álláspont, de járhatatlan. Az 1990-ben kialakult alkotmányos politikai berendezkedéssel kell kontinuitást vállalni.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 313 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Beatrix777
2012. október 29. 13:35
Bocs az elírásért! Helyesen: ,,butapesti"
Beatrix777
2012. október 29. 13:34
Az előbbit a ,,butapesi" néven írogatónak címeztem. :-) (Nomen est omen)
Beatrix777
2012. október 29. 13:12
,,Amikor egy pióca rádtapad és szívja a véredet akkor nem ezt gondolod!" :-))) Ezt a szöveget Révai Józseftől plagizáltad? (gyengébbek kedvéért: Az 50-es évek számos koncepciós perében a vádbeszédek megfogalmazója volt)
kalasnyikov
2012. október 26. 07:51
huzz a picsába Horvátországba,amig megteheted germicid...DDDD
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!