Fletó, Paul és a Dope

2012. szeptember 29. 09:25

A hazai dzsungelrap kitűnősége teljesen joggal szerepel Lendvai filmjében, együtt Gyurcsánnyal.

2012. szeptember 29. 09:25
Máté T. Gyula
Magyar Hírlap
„Nos, az osztrák hungarisztika eme doyenje objektív riportja során mindenkit megszólaltat Magyarországon, aki számít. Állítólag próbálkozott Orbánnal is, egy másik jobboldali politikus pedig az utolsó pillanatban visszakozott, így csak a Martonyi Jánossal készített interjúból sikerült pár mondatot összevágni. Hosszasan beszél ezzel szemben Paul Lendvai örök pesti Beavis és Butthead párosa, Gyurcsány Ferenc és Bauer Tamás. A film elképesztő kormányzati túlsúlyát hivatott ellensúlyozni Ungváry Rudolf író és tüntetés-radikális, Schiff András zongoraművész, aki nyár óta a diktatúra tombolása miatt »be sem teszi a lábát« hazájába, Magyarországra. A sajtószabadság kérdését illetően pedig árnyalt tájékoztatást ad a magyar köztévé egyik kirúgott újságírója és a jó Váradi Júlia, a Klubrádió műsorvezetője.

Nem túl előítélet-mentes így a nagyszerű dokumentumfilm? Ugyan, dehogy. A film utáni vitaműsorban Lendvai elmagyarázta, hogy ő tényleg mindent megtett, ám az említett jobboldali visszalépések miatt erre tellett, meg aztán arra törekedett, hogy »olyan értelmiségieket szólaltasson meg, akik kiválóan beszélnek németül«.

Ennek jegyében kapott főszerepet a filmben a magyar »ellenzék hiteles képviselője«, Pityinger László is. Dopemant alighanem a Goethe Intézet ajánlhatta, hiszen híres hiteles Schiller-estjeiről, s ma már városi legenda, amikor a weimari demokrácia hiányosságairól tartott előadást kamaszként a Kis Stáció utcában. Kis pajtásai sokáig tapsoltak… Persze kár a gúnyért, a hazai dzsungelrap kitűnősége teljesen joggal szerepel Lendvai filmjében, együtt Gyurcsánnyal. Hiszen a magyar rendszerváltás kiteljesedésekor Fletó miniszterelnök volt éppen, Paulunk a Népszabadság lapombudsmanjaként vállalt mellékest, hősünk, Dope pedig Lopni címmel megírta a kor himnuszát. Mai ellenzéki egység az MSZP-től a poszt-SZDSZ-en át az újcivilekig kánonban dúdolhatná: »Kártyáztak, loptak, gépeztek és csaltak, de mi felnéztünk rájuk, mert gengszterek voltak.«”
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
füst
2012. szeptember 29. 19:53
Ez a pól hány éves? Csak, hogy tudjam, milyen objektív dokumentumfilmre számítsak 2014-ben.
Lacc78
2012. szeptember 29. 19:09
"Baszd meg az emeszpét, baszd meg a Gyurcsányt" - a Pityi gyerek ezt biztos szó szerint gondolta, nem átvitt értelemben.
Claypool
2012. szeptember 29. 18:56
Lassan elfelejthetjük Lendvait. A következő ciklusban már szarni sem fog tudni segítség nélkül ,nyilván hogy most kellett megcsinálnia ezt a bérmunkát .
dodóbá
2012. szeptember 29. 14:26
Biztosan sokan emlékeznek még az ORF 2006-os Magyarország demokráciájáról szóló dokumentum filmjére, amiben nyilatkozik a kilőtt szemű úriember, a megvert turisták, az akkori ellenzék vezetői, és a Magyar Nemzet munkatársai. Vagy lehet, hogy ilyen nem volt? Na mindegy, a "független" média már csak ilyen.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!