A Mátsik-ügy

2012. augusztus 01. 07:19

Ha Mátsik György csak eszköze volt egy embertelen hatalomnak, akkor Csatáry László is automatikusan felmenthető volna a kassai gettóban 1944-ben a gyanú szerint általa elkövetett „túlkapások” miatt.

2012. augusztus 01. 07:19
Szerető Szabolcs
MNO

„A jogi megítélésnél is fontosabb, hogy sújtsa végre közmegvetés a kommunista diktatúra működtetőit, bűnöseit. Árulkodó, hogy a nácivadászat sokadik hullámát meglovagolva a Csatáry-ügy lázában égő balliberális magyar sajtót milyen kevéssé mozgatja meg ez a történet. Márpedig ezekben az ügyekben csak akkor lehetünk hitelesek, ha nem teszünk különbséget bűnös és bűnös, áldozat és áldozat között. Nem üzenhetjük senkinek azt, amit például emlékezetes szereplésével Heller Ágnes Brüsszelben a 2006-os rendőri brutalitás elszenvedőinek, megnyomorítottjainak üzent: a ti fájdalmatok nem számít, ti nem számítotok.

Ha Mátsik György buzgalmával csak felelősséget nem viselő eszköze volt egy embertelen hatalomnak, akkor Csatáry László is automatikusan felmenthető volna a kassai gettóban 1944-ben a gyanú szerint általa elkövetett »túlkapások« miatt. S akkor egyiküknek sem kell elszámolnia a lelkiismeretére bízott életekkel. Az új alaptörvény azonban radikálisan elhatárolódik mindkét XX. századi diktatúrától, és jogszabály mondja ki az emberiesség elleni bűnök elévülhetetlenségét. Mindenkinek – így az ügyészeknek és a bíróknak is – tudnia kell, hogy Magyarországon ma ez az alkotmányos rend. Mátsik Györgynek is ideje megtanulnia, ha már a lelkiismerete ötvennégy éve néma.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 42 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bukta
2012. augusztus 01. 15:36
Azért milyen jó már, hogy a cikk felszólal a kettős mérce ellen, aztán rögtön jönnek alatta az uszítók, hogy de a mi derék nácink/kommerünk nem is volt annyira bűnös, mert izé, nem. :) Aki hatalmat kap a kezébe, hogy mások élete-halála fölött uralkodjon (akár a bíróságon, akár katonai parancsnokként), az fogja föl, hogy ezzel súlyos felelősség is jár. Börtönbe az összes nyomorult gyilkossal. (Nem fognak odakerülni, tudom.)
Gombóc XVI. Artúr
2012. augusztus 01. 12:03
Hát már hogyan lennének egyformák! Az egyik magyarokat öletett, a másik (ha igaz) zsidókat. Márpedig a Efraim Zuroff szerint ez nem ugyanaz...
Bisque Béla
2012. augusztus 01. 11:42
Jjjjjjjjjjjjjjjjjjjajjjj Spanci!! A lényeg lemaradt. A gázkamrákban még véletlenül sem égettek el zsidókat. Az a plazmaégetőmű. :)) Amúgy krematóriumnak hívják. Ahol a tudomány jelenlegi állása szerint 1 kemencében 1 ember 3 óra alatt ég porrá. Nem úgy mint ahogy a kazárkorcsok állítják, hogy 1 kemencében 3 ember, 1 óra alatt. Úgyhogy a meggrillezettek számát oszd el gyorsba kilenccel és akkor már közel jársz a valósághoz. Tudom tudom.......az a sok hamu. 50-50%-ban homokkal keverve. Miért is? Hogy többnek látszon? Minnyá gondótuk! na hess olvasgatni! No ATV!!!!
Honfi-fi
2012. augusztus 01. 09:17
egy ügyésznek ki parancsol
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!