Kortalan bűnök

2012. július 23. 17:14

Mátsik ügyész úr szerint politikai ügyekben nem számít az életkor, de vajon gondolt-e arra, amikor mindezeket mondta, hogy az aljasságot, a jellemtelenséget olykor aggastyánokon is számon kérik?

2012. július 23. 17:14
Ugró Miklós
MNO

„Igaz, Mátsikot 1958-as tetteiért nem állítják bíróság elé, de a társadalom megvetése és lenézése ítélet nélkül is kijár neki, bár nem biztos, hogy különösebben a lelkére veszi. Háborgatni meg amúgy sem lehet szegény, tisztességtelenségben megőszült igazságügyi mozgalmárt, mert neki és a fajtájának természetesen jár a hatósági védelem. Nem szabad zaklatni őket, hadd élvezzék a békés öregkort.(...)

Politikailag nem korrekt még együtt említeni sem Csatáry László és Mátsik György esetét (bár lapunk szombati számában egy oldalra került a két ügy), ezért mi még véletlenül sem fedezünk fel semmiféle párhuzamot a kettő között. Viszont az utóbbi időkben sok szó esik az igazságszolgáltatás függetlenségéről, s ezért mérhetetlenül sajnálom, hogy nincs biztos tudomásom az akkori idők bíróinak (és ügyészeinek) nyugdíjkorhatáráról. Bár sejtésem szerint, akinek bírta a gyomra, az nyugodtan elítélkezgethetett 70 éves koráig, vagy azon is túl.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tarackos
2012. július 23. 21:26
"...Mansfeld Péter nemcsak az elkövetés, de még a büntetőper idején is fiatalkorú volt..." Éppen ezért van rossz szájíze a magyaroknak amikor leszállítják a büntethetősség korhatárát. A magyaroknak, szóval ez téged nem érint Miki okádj csak nyugogtan...
wartog
2012. július 23. 20:13
Ja és Csatáryt Biszkuval együtt kell számonkérni.Hogy is kell megmagyarázni a körömletépős, kivégzős, kínzós AVO-s ügynökök és Biszku kapcsolatát?És persze ott ülhet Csatáry is a vádlottak padján.De csak akkor!
Virág et.
2012. július 23. 20:02
Na akkor most hátradőlök és várom hogy jöjjenek: - A SUN riportere műholdas kapcsolattal - A piréz aktivisták áthúzott vöröscsillagos matricákkal - Déniel Péter biztosan nem vörös festékkel - Zuroff Úr háborús bűnösöket keresve (gondolom zsidók is meghaltak a kommunista börtönökben, akasztófákon) - Szanyi kapitány és repülő cirkusza - Mesterházi Attila és tánczenekara - Gyurcsány "Ártatlan, Mi az hogy .... Nagyon is!!" Ferenc, Vadai Ágnes, Molnár Csaba, Niedermüller Péter, Bauel "köhmös" Tamás - Az USA nagykövete - Az USA antiszemitizmust vizsgáló megbízottja - A lángszavú párt mai képviselői: Galamus Csoport, Népszava, 168 óra, ATV, Hit Gyülekezet .....
James
2012. július 23. 19:21
"Viszont az utóbbi időkben sok szó esik az igazságszolgáltatás függetlenségéről" Sajnos a magyar igazságszolgáltatás nagyon sok esetben éppen az igazságtól független.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!